Czuni a KTM kiválasztottja

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2005.01.28. 23:10
Címkék
A KTM hazai csapatát az idén óriási érvágás érte a motokrosszban: négy év közös munka után eligazolt a narancssárga alakulattól a legsikeresebb magyar krosszos, Németh Kornél.
Zsemberi Barnabás, a KTM hazai vezetôje és Czuni László (jobbra)
Zsemberi Barnabás, a KTM hazai vezetôje és Czuni László (jobbra)
Zsemberi Barnabás, a KTM hazai vezetôje és Czuni László (jobbra)
Zsemberi Barnabás, a KTM hazai vezetôje és Czuni László (jobbra)
Zsemberi Barnabás, a KTM hazai vezetôje és Czuni László (jobbra)
Zsemberi Barnabás, a KTM hazai vezetôje és Czuni László (jobbra)
Az első magyar vb-futamgyőztes helyettesítése nehéz feladat elé állította az osztrák márkát, amely azonban nagyon határozott volt, amikor kiválasztotta új vezérpilótáját. A 19 éves Czuni Lászlóról van szó, aki négy bajnoki címével a hazai krossz egyik legígéretesebb tehetsége, ráadásul a Czuni-KTM páros már korábban is aratott sikereket, hiszen 2002-ben a 125 köbcentis junior Eb-n a 8. helyen zárt a kiskunlacházi pilóta.
- Egy kicsit meglepő a váltás, hiszen tavaly a Kawasakival is sikeres volt.
- Sokat köszönhetek a Kawasakinak, hiszen az első teljes openkategóriás idényemben futamgyőzelmet arattam, az öszszetettben pedig a második helyig jutottam, mégis úgy éreztem, el kell fogadnom a KTM ajánlatát. A technikai háttér szempontjából ugyanis jobb feltételeket kínált, ezenfelül új távlatokat is megnyit számomra a gyár.
- Melyek ezek?
- Négyütemű motorral fogok versenyezni. Már az első tesztjeimen összebarátkoztam vele, mert bár sokkal erősebb, mint az eddigi gépeim, mégis sokkal vezethetőbb, mint a kétüteműek. Két versenygépet kapok, amelyek közül az egyik olyan SXS540-es lesz, amilyennel Németh Kornél is sikert sikerre halmozott. A KTM ezenfelül felajánlotta, hogy részt vehetek egy vébémenőkkel közös teszten, sőt ha minden jól megy, elrajtolhatok az MX3 vébé utolsó versenyein is. De ez egyelőre csak álom, hiszen előbb a hazai bajnokságban kell bizonyítanom.
- Az első számú cél tehát ez?
- A legkevesebb, amit várok magamtól, hogy az országos bajnokság összetettjében a legjobb három között végezzek. Ennek érdekében az idén minden eddiginél több erőnléti és motoros edzést végzek, és a tavalyi sorozattal ellentétben az idén már csak egy kategóriára, az openre koncentrálok.
Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
12 perce

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
40 perce

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
59 perce

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
59 perce

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
1 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
1 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
2 órája