Jokoszava pozitív tesztje

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
2005.02.21. 21:45
Címkék
A dzsúdósok között ritkán akad fenn a rostán olyan sportoló, aki tiltott szerekkel élt volna - az elmúlt napokban mégis két doppinggal kapcsolatos ügytől visszhangos a sportág.
A japán Jokoszava Juki esete különösen érdekes: az athéni olimpia 52 kilogrammos súlycsoportjának ezüstérmese néhány hónappal az ötkarikás játékok előtt, a párizsi Szuper A-kategóriás verseny során produkált pozitív doppingeredményt, a rendkívül eredményes sportoló vizeletében a tiltott listán szereplő szteroidszármazékokat találtak. Az ügyben - bár dzsúdós berkekben már az olimpia előtt beszéltek róla - 2004. szeptember 6-án született először hivatalos határozat: a francia cselgáncs-szövetség ekkor értesítette levélben Jokoszavát és a japán szövetséget. A sportoló azóta többször is kijelentette, nem használt semmiféle tiltott készítményt, elképzelhető, hogy a bőrsérülésére használt gyógyszer tartalmazta a tiltott szereket. A japán szövetség egyelőre nem tárgyalt a súlycsoport egyik legjobbjának ügyében - Jokoszava Juki a hétvégi hamburgi Szuper Világkupa-viadalon is ezüstérmet szerzett…Különleges a kanadai Carolyne Lepage esete is: a 48 kilogrammos dzsúdós 2001 májusában bukott le, a kanadai bajnokságon elvégzett doppingellenőrzés során nandrolont találtak a vizeletében. Lepage több kifogást emelt a doppingellenőrzéssel és az azt követő eljárással kapcsolatban, ám a különféle bíróságok rendre elutasították - miközben a dzsúdós a doppingügy miatt nem kerülhetett be a kanadai válogatottba. Az eset végül a kanadai sportbíróság elé került, amely - 43 oldalon keresztül részletezve a döntés okait - a napokban minden vád alól felmentette a sportolót, aki a döntés értelmében visszakapta a 2001-ben elvett bajnoki aranyérmét is. A 26 esztendős cselgáncsozó négy elvesztegetett év után szeretne visszakerülni a válogatottba, s eljutni a 2008-as pekingi olimpiára. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 perce

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
14 perce

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
58 perce

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
59 perce

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
1 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
1 órája

Ronaldo duplázott, először bajnok vele az Al-Naszr – videó

Minden más foci
1 órája

Révész Bulcsú és Nagy Erik is kiesett a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik