Angyalföld: pénztelenség

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
2005.03.09. 21:15
Címkék
Angyalföldi DRC. Az NB I tavalyi győzteseként a BITT-Kaposvár NRC-nek lett volna joga indulni az élvonalban, ám a somogyiak nem éltek a lehetőséggel, így nyílt meg az út a kis budapesti egyesület számára, amelynek háza táján úgy gondolták, hogy heti három edzéssel is fel lehet venni a versenyt a női Extraliga alsóházi csapataival.
Időközben kiderült: nem lehet. A csapat győzelem nélkül, három megszerzett ponttal az utolsó helyen zárta az alapszakaszt, majd a papírformának megfelelően két 0:3-mal bukta el a BSE ellen a negyeddöntőt. Dobos János egy ideig klubelnökként és vezetőedzőként is irányította az angyalföldieket, utóbbi tisztségéről azonban munkahelyi elfoglaltságai miatt lemondott. "A mi játékosaink számára a fontossági sorrendben első a munka, második a tanulás, harmadik a család, és csak a negyedik helyen áll a röplabda - kezdi az egyesület első embere. Nem szégyen kimondani, amatőrcsapat vagyunk, ám ez az eredménytelenség minket is elkeserít."Dobos a pénztelenséggel folytatja. "Egyetlen fillért sem tudunk fizetni játékosainknak, sőt belőlük élünk, hiszen a klub költségvetése nagyrészt a tagdíjakból tevődik össze." A jövőről szólva sem találni túl sok optimizmust az elnök szavaiban:"Elvileg még bentmaradhatunk az Extraligában, bár erre nincs túl sok esélyünk. Ha pedig a következő szezonban az NB I-ben kellene indulnunk, akkor a játékosok jelenlegi motivációja is megszűnne. Én csak azt a hetven utánpótláskorú játékost sajnálom, aki nálunk edz."
Legfrissebb hírek

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
10 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
14 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
32 perce

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
33 perce

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
1 órája

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
1 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
1 órája

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
1 órája