Ismét csak ikszelt az Inter

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2005.03.12. 23:50
Címkék
Döntetlennel kezdődött a 28. forduló a Serie A-ban, miután a Lecce kétgólos előnyről nem tudott nyerni a vendég Fiorentina ellen. A másik szombai mérkőzésen, a Lazio-Inter összecsapáson szintén döntetlen eredmény született.
A Lecce az első félidő közepén viszonylag könnyen 2-0-s vezetést szereztek a gyengén játszó lilák ellen (előbb Dalla Bona volt eredményes bombaszabadrúgásból, majd Vucsinics emelt tanári mozdulattal a kapuba), akik azonban a második félidőben a dán Martin Jörgensen találatával gyorsan szépítettek, és megpróbáltak egyenlíteni is. Ennek ellenére a második félidőben is a Lecce játszott jobban, így a 86. percben teljesen váratlanul érkezett Christian Maggio egyenlítő gólja, ami azt jelenti, hogy Dino Zoff 8 meccsen 8 pontnál jár a lilákkal.

Szombaton este még egy mérkőzést rendeztek, a Lazio-Inter összecsapást, amelyen a hazai közönség nagyon készült az "árulók", azaz Mancini mester, valamint Sztankovics, Mihajlovics és Favalli fogadására. A paprikás hangulat nem ragadt át a játékosokra, hosszú ideig meglehetősen unalmasan csordogált a játék. Adriano meg nem adott gólja jelentette az ébresztőt (a brazil találatát kezezés miatt érvénytelenítették), majd a Lazio talpra ugrasztotta az Olimpicót. A 45. percben Emanuele Filippini balról nyesett középre, éppen ikertestvére, Antonio fejére, aki látványos mozdulattak a kapu bal oldalába bólintott. A második félidő elején váratlanul nagy lett az Inter előtt a fordítási esély, a bíró kiállította a rómaiaktól Giannicheddát.

Emanuele Filippini (jobbra) készítette elô a Lazio gólját
Emanuele Filippini (jobbra) készítette elô a Lazio gólját
Emanuele Filippini (jobbra) készítette elô a Lazio gólját
A milánóiak türelemjátékba fogtak, amelynek a 70. percben lett meg a gyümölcse: Zé Maria beadásából Julio Cruz a jobb felső sarokba fejelt. Mint később kiderült, 1-1 maradt a végeredmény is, mert ugyan az Inter előtt adódott még két óriási lehetőség - Dejan Sztankovics fejelhetett tíz méterről a kapus kezébe fejelt, majd telibe találta a lécet -, de elhibázta, így a gárda pontszámban nem tudta maga mögött hagyni a Sampdoriát.
A vasárnapi folytatásban a Milan-Sampdoria és a Chievo- Juventus mérkőzés ígérkezik a legizgalmasabbnak.

A milánói összecsapás előtt Carlo Ancelotti, a listavezető trénere a következőt mondta: "Fizikailag és lelkileg is nagyszerű állapotban vagyunk, a sérültjeink szépen gyógyulnak. A Sampdoriával vigyáznunk kell, mert a legutóbbi nyolc fordulóban minden más gárdánál, így a miénknél is több pontot szerzett, azaz remek formában van, ráadásul harmadik a táblázaton, úgyhogy nem veszíthetünk pontot vele szemben."

B-liga
30. forduló, péntek esti mérkôzés: Pescara–Perugia 2–1.
A többi összecsapást vasárnap, hétfôn és csütörtökön játsszák
Walter Novellino, a Sampdoria trénere így fogalmazott: "Amióta a Sampdoria edzője vagyok, a Milan ellen elveszítettük az összes meccsünket, úgyhogy remélem, most megszakad ez a sorozat, akárcsak a Milan hétmérkőzéses győzelmi sorozata. Az a célunk, hogy az idény végén is mi legyünk a harmadikak."

Ami a Juventust illeti: a "zebrák" a sérült Nedved nélkül, de három csatárral, az Ibrahimovic, Trezeguet, Del Piero trióval kezdenek majd Veronában, ahol a Chievo várja őket, amelyet eddig mind a hét A-ligás meccsükön legyőztek.

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a scudettót 2005-ben?

Legfrissebb hírek

Száztízezer néző látta, ám a világ elfeledte az 1971-es női vb-t

Foci vb 2026
25 perce

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
40 perce

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
41 perce

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
52 perce

A Real Madrid közleményt adott ki Enzo Fernándezről

Spanyol labdarúgás
53 perce

Chris Froome bejelentette visszavonulását

Kerékpár
53 perce

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
1 órája

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik