A célkeresztben: Peking

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2005.03.17. 22:00
Címkék
Bár a 2003-as budapesti olimpiai kvalifikációs vb-n felnőttegyüttes kéziszer-válogatottunk egy helylyel lecsúszott az athéni indulást érő helyről, s a csalódás miatt a lányok szinte egytől egyig befejezték a versenysportot, a szövetség vezetői nem süllyedtek apátiába, már a tavalyi olimpia idején megkezdték a csapatépítést a 2008-as pekingi játékokra.Akkor 11-12 esztendős lányok közül válogattak, amelynek végén Berek Irina és új orosz edzőtársa, Natalja Dmitrova nyolc nagyon jó egyéni képességekkel rendelkező juniorversenyzőt kapott a keze alá.- Tavaly augusztus óta vannak együtt a lányok - mondta Gyerőné Fritsch Zsuzsa szakmai alelnök. - Korábban mindannyian egyéni viadalokon indultak, ám kérésünkre feladták az egyéni versenyzést, és minden energiájukat az együttes kéziszercsapatba fektetik. Éppen az elmúlt hét végén volt felmérőversenyük, amelynek alapján kijelenthető, rengeteget fejlődtek az elmúlt fél év alatt.- Ebben a sportágban mindig nagy kérdés, hogy meddig lehet őket együtt tartani.- Nos, amikor belefogtunk ebbe a munkába, tudatosítottuk bennük, hogy hosszú távra tervezünk. Megértették, hogy mindaz, ami velük történik, már a pekingi olimpia érdekében történik, és bár nagyon fiatalok, meglepően profiszellemben álltak neki az edzéseknek. Igyekszünk nekik minél több versenylehetőséget biztosítani, és reméljük, sok sikerélményben lesz részük, ami szintén kitartást adhat az elkövetkező évekre.- Ennek a jegyében rendeznek szombaton nemzetközi versenyt Budakalászon?- Igen, ez lesz a lányok, vagyis név szerint Hercsel Flóra, Asztalos Lilla, Fejes Bernadett, Fülöp Lili, Soós Viktória, Vass Dóra, Szkokán Mónika és Polákovics Rita első nemzetközi fellépése. Hét ország junioregyüttes kéziszer-válogatottja érkezik hazánkba, és bízunk benne, hogy már most sikerül megmutatni oroszlánkörmeiket.
Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
6 perce

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
31 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája