Az UEFA elnöke is gratulált

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2005.03.24. 21:29
Címkék
"Boldog és büszke vagyok és szeretném, ha ebben az örömömben a magyarság is osztozna velem" - mondta Móré Imre, azután, hogy a napokban átvette Svédországban a sport szolgálati érem aranyfokozatát, amely a skandináv ország sportjában kapható legnagyobb kitüntetés.
Az 1956 óta Svédországban élő és edzősködő futballedzőnek Lars-Ake Lagrell, a Svéd Labdarúgó-szövetség elnöke adta át a kitüntetést, melyet a svéd labdarúgásban kifejtett 40 éves tevékenységéért, valamint az eredményes nevelőmunkájáért kapott. Az ünnepségen részt vett az UEFA elnöke, Lennart Johansson, a svéd sportminiszter, Bo Ringholm és a svéd válogatott szövetségi kapitánya, Lars Lagerbäck is, akivel Móré Imre sokat beszélgetett a magyar és a bolgár válogatott soron következő mérkőzéséről."A svéd válogatott gőzerővel készül a szombati Bulgária elleni mérkőzésre, és mivel itt még nagyrészt hó fedi a pályákat, Cipruson gyakorolt - mondta Móré Imre. - Lars Lagerbäck a szombati mérkőzés után repülőre ül, hiszen a magyar- bolgár meccset a helyszínen szeretné megnézni. A svédek szövetségi kapitánya beszélgetésünk alkalmával elmondta, hogy a magyar válogatott legutóbbi svédországi mérkőzésekor erősebb együttesre számítottak, ám biztos benne, hogy azóta érződik Lothar Matthäus munkája."Móré Imre szombaton tehát a svédeknek, szerdán pedig a magyaroknak szurkol. Lars Lagerbäck vicces felvetésére, miszerint mi lesz a szeptemberi vb-selejtezőn, amikor a magyar válogatott a svédeket fogadja, Móré Imre csupán ennyit mondott: "Nem tudtam sokkal okosabbat mondani, minthogy győzzön a jobbik. Azt azért mégsem felelhettem, hogy a magyaroknak szurkolok…A neves futballedző a nyáron hazajön , és szülőfalujában, Cecén tart előadásokat a svéd futball modelljéről, szervezeti felépítéséről, a gyerekek kiválasztásáról.
Legfrissebb hírek

Nem fogott kezett Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán

Tenisz
11 perce

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
15 perce

Borsos Benedek nyerte a ruandai ultrakerékpáros versenyt

Kerékpár
24 perce

Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban

Úszás
30 perce

Először rendeznek Párizsban NFL-alapszakaszmeccset

Amerikai sportok
49 perce

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
52 perce

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
53 perce

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik