A hat legjobb Göteborgban

Cs. B.Cs. B.
2005.03.26. 21:09
Címkék
Az idén negyedik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) a fedeles négyesfogat-hajtó Világkupa-sorozatot, amelynek döntőjére vasárnap kerül sor.
A hat állomás alapján a legtöbb pontot gyűjtő öt hajtó került a göteborgi fináléba, akik között ott van a háromszoros Vk-győztes, vagyis ennek a "műfajnak" az abszolút specialistája, a német Michael Freund - aki természetesen címvédésre készül -, a világbajnok holland Ijsbrand Chardon, az ausztrál Boyd Exell, a svájci Werner Ulrich és a svéd Jan-Erik Palsson. Ez utóbbi versenyző az utolsó, s'Hertogenboschban zajló fordulón vívta ki a részvétel jogát, ahol többek között az egyéni vb-ezüst és csapataranyérmes Lázár Zoltánnal versengett a döntős helyért.Mint minden eddigi viadalon, ezúttal is gazdára talált egy szabadkártya, amit a szintén svéd Tomas Eriksson kapott. Eriksson ugyan hetedik lett a rangsorban - ha már itt tartunk, Lázár a nyolcadik, Dobrovitz József pedig a kilencedik helyen zárt -, de mivel a címről Svédországban döntenek, érthető, hogy egy hazai hajtó kapott meghívást.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
22 perce

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
27 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
35 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
35 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
41 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
44 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
44 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
1 órája