Három magyar az első tízben

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2005.03.29. 23:10
Címkék
Szöul, Sanghaj, Tokió, Kairó, Szentpétervár. Turistaútnak nem rossz. Ám ha ezt az útvonalat úgy kell megtenni öt hét alatt, hogy a hétvégeken teljesíteni, egészen pontosan versenyezni kell, akkor már bizonyára kevesebben vágnának neki ennek a világ körüli útnak.
Női tőrözőink - mit tehettek mást - március elején útra keltek, egyetlen lendületből teljesítették a távol-keleti állomásokat, majd hazatértük után már csak "átugrottak" a két közelebbi helyszínre. Mérlegük két arany- (Mohamed Aida Tokióban és Knapek Edina Kairóban), egy ezüst- (Mohamed Kairóban), és két bronzérem (Varga Gabriella Szöulban, Knapek Sanghajban), valamint két ötödik (Knapek Szöulban, Varga Gabriella Kairóban) és egy hatodik hely (Varga Katalin Kairóban). A bámulatos menetelés következtében hárman is a világranglista élvonalában foglalnak helyet: Mohamed 4., Varga Gabriella 5., Knapek Edina pedig 9. Ilyen produkció után érthetően elégedett Bernáth Zoltán szakágvezető.- Tizenöt-húsz éve nem fordult elő, hogy három versenyzőnk is a legjobbak között legyen, érthető tehát, hogy nagyon boldog vagyok - mondja Bernáth Zoltán. - Minden viadalon volt érmes versenyzőnk, a sorozat utolsó állomásán, Szentpétervárott azonban még a nyolc közé sem tudott egyikük sem bekerülni. Talán itt jött ki rajtuk a fáradtság?- Pontosan. Még magánemberként sem könnyű teljesíteni ezt az öthetes ide-oda utazást és átállást, nemhogy versenyezve, eredményre törve.- Nem lehetett volna kihagyni az utolsó versenyt? - Nem, mert ez volt az egyedüli, a szövetség által kijelölt és anyagilag támogatott válogatóverseny, a többire szponzorok révén mentünk. Az idén három külföldi, valamint a május végi budapesti Világkupa-verseny számít bele a válogatásba, ezeken ott kell lenni. A többin azért volt fontos a részvételünk, mert a lányoknak, a fiatal csapatnak szüksége van a versenyzésre. Nem beszélve arról, hogy ezek sok pontot adó Grand Prix-viadalok voltak, amelyeken az egyéni mellett csapatviadalt is rendeztek. Az ott elért helyezések pedig meghatározzák a világranglistát, attól pedig az függ, hogy az októberi világbajnokságon kivel kerülünk össze.
Legfrissebb hírek

Naby Keita: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
15 perce

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
28 perce

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
35 perce

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
1 órája

86 kiló marihuánát találtak a Sao Pauló-i mintázatú csapatbuszon

Minden más foci
1 órája

Négy Guinness-rekordról szóló oklevelet kapott Erling Haaland

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 órája

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
1 órája