Megalakul az FIA-kabinet

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.04.01. 22:45
Címkék
Max Mosley, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke a testület csütörtöki ülésén előterjesztette a szervezet átalakításának tervét, és miután ötlete elnyerte az elnökség többségének tetszését, megnőtt a valószínűsége, hogy még egy cikluson át ő marad a szervezet elnöke.
Mosley szerint egy elnök és egy titkár már nem elég az FIA irányítására, ezért inkább olyan rendszer kidolgozását javasolja, amely egy ország kormányára emlékeztet - különböző tevékenységi körök, azaz tárcák saját vezetőt kapnak, így hatékonyabb lehet az FIA munkája. "Az FIA az évek során világméretű szervezetté terebélyesedett, amely már nemcsak az autósportot, hanem a mindennapos gépkocsi-ügyintézést is irányítja. A sok munka már nagyobb csapatot kíván" - mondta Mosley.
Az elnök javaslatát 99:27 arányban elfogadta az elnökség, ezzel értelmetlenné vált bizonyos Bob Darbelnet puccskísérlete. Az amerikai bizalmi szavazást kezdeményezett Mosley ellen, de ezzel csak önmagának ártott. Bár Darbelnet mellett a Formula-1-ben szereplő, attól elszakadni kívánó autógyárak is örömmel vennék, ha Mosley távozna, az elnök bebetonozni látszik magát a pozíciójába.

Szavazás

Bahreini Nagydíj: ki lesz a győztes?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
14 perce

Mbappé a mostani tornán a gólpasszok miatt megelőzte Messit, az örökranglistán egy gólra zárkózott

Foci vb 2026
25 perce

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
39 perce

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
1 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
2 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
2 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
2 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik