Az NSO ajánlja:
A bajnokság állása, eredmények: Tabella, fordulóról fordulóra 2004&
A Bundesliga csapatai 2004&
Minden, amit a bajnokságról tudni kell 2004&
Szurkolói szoftverek
Futball-lexikon
Megtorpant a Rostock

Marek Mintált a rostockiak is faragták rendesen – ám nekik is betalált

Marek Mintált a rostockiak is faragták rendesen – ám nekik is betalált
Sokat érhet még a Nürnbergnek az a három pont, amelyet a Rostock ellen szerzett tegnap, a Hansának viszont épp ennek a három pontnak az elvesztése kerülhet majd sokba. A bentmaradásért folyó harcban ugyanis a nürnbergiek nagyot léptek előre - a 13. helyet foglalják el, előnyük öt pont a már kieső helyen álló Bochummal szemben -, míg az ezt megelőző négy bajnokijukból hármat megnyerő, tehát vasárnapig lendületben lévő "keletiek" megtorpantak, nem tudtak a kiesőzóna szélére kapaszkodni.
A játéknap másik összecsapásán Hans-Werner Moser idegenbeli győzelemmel mutatkozott be a Kaiserslautern kispadján, Carsten Jancker és Halil Altintop idénybeli negyedik találatának köszönhetően.
Bundesliga 2.
28. forduló. Vasárnapi mérkőzések: Oberhausen-Alemannia Aachen 0-0, Duisburg-Erfurt 4-0, Burghausen-Aue 2-2, Eintracht Frankfurt-Unterhaching 3-0, Karlsruhe-Ahlen 0-0.
Az 1. FC Köln-Greuther Fürth találkozót ma (tv: DSF, 20.15, élő) játsszák.
Az élcsoport: 1. Duisburg 55 pont, 2. 1. FC Köln 52 (27 mérk.), 3. 1860 München 48, 4. Greuther Fürth 47 (27)
Szavazás
Legfrissebb hírek

Mbappé és senki más
Foci vb 2026
32 perce
Ezek is érdekelhetik





