Leggazdagabb sportemberek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.04.11. 20:29
Címkék
Három sportoló és két sportvezető neve is felkerült arra a listára, amelyen a világ idei száz legbefolyásosabb emberét sorolta fel az amerikai Time magazin. Michael Schumacher Formula-1-es világbajnok, LeBron James NBA-s kosárlabdázó és Ellen MacArthur vitorlázónő mellett a Chelsea labdarúgóklub tulajdonosa, Roman Abramovics, valamint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) irányítója, Richard Pound került a Top 100-ba.
A Time listájára 31 ország képviselői kerültek fel, találhatunk közöttük rapzenészt, divattervezőt, politikust, de még szökőártúlélőt is. A szerkesztők véleménye szerint ez megmutatja, milyen sokrétű az emberiség, és hogy a befolyásosságot sokféleképpen lehet értelmezni.A lista mindenesetre elgondolkodtató, hiszen a felsoroltak közül LeBron James vagy Ellen MacArthur "tetteiről" viszonylag keveset tud a magyar közvélemény. Pedig James nem akárki, szinte még "kölyök", de máris a nagy Air Jordan utódjának tartják, amióta Clevelandben játszik, a Cavaliers mérkőzéseit telt ház előtt rendezik, mi több, James valóságos gazdasági csodát idézett elő, elvégre az értéktelen klubot az elmúlt szezon végén busás haszonnal értékesítették - elsősorban neki köszönhetően. MacArthur is letett már "valamit" az asztalra, a brit hölgy a szóló vitorlázás világcsúcstartója, kevesebb mint 80 nap alatt kerülte meg a Földet. Hozzájuk képest a hétszeres világbajnok Schumacher, a Chelsea-ből Bajnokok Ligája-favoritot "csináló" Abramovics vagy a doppingellenes küzdelemben számunkra is érezhető könyörtelenséget hirdető Pound valóban ismert mifelénk…
Legfrissebb hírek

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
34 perce

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
2 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
2 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
4 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
4 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik