Németh negyedik helye

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2005.04.11. 21:22
Címkék
Németh Kornél az idén állandó tagja lett a motokrossz-vb királykategóriájának, az MX1-nek, de nemcsak ez jelent számára újdonságot, hanem az is, hogy október közepéig minden hét végén versenyeznie kell.
A legsikeresebb magyar krosszost csapata, a Suzuki Kurz benevezte a francia és a német bajnokságba is - utóbbi sorozat vasárnap rajtolt az észak-németországi Tensfeldben, ahol a vb-menők között Németh két harmadik és egy ötödik helynek köszönhetően a negyedik lett az összetettben. A mély, homokos pályán rendezett verseny - amely három, 25 perc plusz kétkörös viadalból állt - elsősorban teszt volt Németh és csapata számára. Az évadnyitó Flamand Nagydíjon a pilótának rengeteg gondja volt a hátsó futóművével, ezért Németh és alakulata Tensfeldben elsősorban a helyes beállítások megtalálására, illetve az újdonságok kipróbálására koncentrált. "A fejlesztésekben előreléptünk, így remélhetőleg a hét végi Spanyol Nagydíjon már sokkal kevesebb problémám lesz a hátsó futóművel" - mondta Németh, aki szokásához híven csapata és a Suzuki legjobbja lett Németországban is. Honfitársunk csapattársa, a lett Lauris Freibergs ellenben nem járt szerencsével: az egykori Európa-bajnok eltörte a kulcscsontját. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
9 perce

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
37 perce

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
56 perce

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
56 perce

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
1 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
1 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
2 órája