Szemben a doppinggal

GALLOV REZSŐGALLOV REZSŐ
Vágólapra másolva!
2005.04.14. 23:10
Címkék
Élénk érdeklődéssel kísért sajtótájékoztató színhelye volt a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának tanácsterme csütörtök délelőtt. Az athéni olimpia örömöt, bánatot hozó eseményei óta mind a mai napig erősen foglalkoztatja sportközvéleményünket a versenyzőinket érintő doppingvétségek ügye. A téma annál is időszerűbb maradt, mert az öt eset közül egy sem zárult még le végérvényesen.
Bevezetőjében Frenkl Róbert professzor, a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke is ezt hangsúlyozta, s hozzátette: egyebek között ez teszi indokolttá, hogy a dopping legfontosabb hazai és nemzetközi kérdéseivel egy nagyszabású sportszakmai-tudományos konferencia foglalkozzon. Alapos szervezés és előkészítés után a jelentős tanácskozásra április 19-én, kedden 10 órai kezdettel a TF aulájában kerül sor. Jellemző az ügy fontosságára, hogy a főrendező Magyar Sporttudományi Társaság mellett társszerepet vállal a szervezésben-rendezésben a Magyar Edzők Társasága, továbbá a TF Továbbképző Intézete és a házigazda TF is. A bevezető előadásokat olyan neves szakemberek tartják, mint Martos Éva (Áldozatok a dobogóhoz vezető úton), Pucsok József (A jövő veszélyei - géndopping), Oberfrank Ferenc (Etikai és jogi konfliktusok), Bakanek György (Az ellenőrzés kritikus pontjai). Az orvosokat követően a sportszakma képviselőit Kővágó Zoltán (A fenyegetettség árnyékában), Kulcsár Győző (Kiszolgáltatva), Köpf Károly (A sportvezető felelőssége) és Szabó S. András (Utópia és realitás) képviseli. A konferenciára meghívót kaptak az olimpiai doppingvétségben érintett sportolók, edzőik és orvosaik is.Ormai László, a Magyar Edzők Társaságának elnöke hangsúlyozta, hogy a rendezők mindenekelőtt a sportszakma képviselőit várják, de szívesen fogadnak minden érdeklődőt.
Legfrissebb hírek

A Napoli harmadszor nyerte meg az Olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
1 perce

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
39 perce

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
42 perce

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
45 perce

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
50 perce

Államfői kitüntetést kaptak az olasz olimpiai zászlóvivők

Téli sportok
52 perce

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
55 perce

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik