Némethet figyeli a Suzuki

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2005.04.16. 22:12
Címkék
A két héttel ezelőtti idénynyitó Flamand Nagydíjhoz képest nagyon felgyorsult Németh Kornél. Két hete a 17. volt az időmérő edzésen, most szombaton a nagyon előkelő 11. helyet szerezte meg.
Németh jelentôsen felgyorsult
Németh jelentôsen felgyorsult
Németh jelentôsen felgyorsult
Németh jelentôsen felgyorsult
Németh jelentôsen felgyorsult
Németh jelentôsen felgyorsult

Zolderhez hasonlóan ismét világsztárokat és gyári pilótákat előzött meg, akik közül a legértékesebb skalp a gyári KTM-es Ben Townley-é, aki a flamand viadalon remekelt.
Németh az első szabadedzésen még nem igazán mutatta meg oroszlánkörmeit, hiszen csak a 22. volt, de ezt követően csatlakozott a legjobbakhoz. A második szabadedzésen a negyedik lett Mickael Pichon, Stefan Everts és Joshua Coppins mögött, az időmérőn pedig tizenegyedikként végzett, de úgy, hogy sokáig a második helyen motorozott.

"Nagyon sok jó dolog történt velem tegnap. A kezdeti enerváltságom után eléggé felgyorsultam, ez persze annak is köszönhető, hogy a csapatom megoldotta a futóműgondjaimat, úgyhogy már nem pattog a hátsó futóművem. A Suzuki-csapattól megkaptam azt a kuplungszettet, amelyet az ötszörös világbajnok Joel Smets és Kevin Strijbos is használ, sőt a gyári csapat egyik technikai vezetője is megkeresett az edzés után, és gratulált a teljesítményemhez" - mondta Németh Kornél.

Spanyol Nagydíj, a motokrossz-vb 2. futama, Bellpuig
MX2. 1. időmérő verseny: 1. Rattray (dél-afrikai, KTM) 24:34.140, 2. Sword (brit, Kawasaki) 24:36.365, 3. Cairoli (olasz, Yamaha) 24:45.415. 2. időmérő verseny: 1. Chiodi (olasz, Yamaha) 24:46.895, 2. Eggens (holland, Honda) 24:52.923, 3. MacKenzie (brit, Yamaha) 25:06.414
MX1. Az időmérő edzés: 1. Pichon (francia, Honda) 1:45.683, 2. Ramon (belga, KTM) 1:46.456, 3. Coppins (új-zélandi, Honda) 1:46.706, …11. Németh Kornél (magyar, Suzuki) 1:47.936
Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
8 perce

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
36 perce

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
55 perce

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
55 perce

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
1 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
1 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
2 órája