Zalaegerszeg rajtra kész

F. M.F. M.
Vágólapra másolva!
2005.04.18. 20:16
Címkék
Tíz év elteltével ismét vívó Európa-bajnokságnak ad otthont Magyarország: 1995-ben Keszthelyen találkoztak a kontinens legjobbjai, az idén június 28. és július 3. között pedig Zalaegerszeg lesz a házigazda.
Kovács Tamás sikeres Eb-t remél
Kovács Tamás sikeres Eb-t remél
Kovács Tamás sikeres Eb-t remél
Kovács Tamás sikeres Eb-t remél
Kovács Tamás sikeres Eb-t remél
Kovács Tamás sikeres Eb-t remél
Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Gyimesi Endre polgármester emlékeztetett arra, hogy többszöri "nekifutás" után 2003-ban nyerték el az Eb rendezési jogát, köszönhetően annak is, hogy az előző évben a városban lebonyolított férfi tőr Világkupa-viadalt a nemzetközi szövetség "az év versenyének" nyilvánította.

Az Eb-n egyébként nemcsak a pástokon, hanem a színfalak mögött is zajlanak majd a küzdelmek, ugyanis július 2-án tartja tisztújító kongresszusát az európai szövetség. Kamuti Jenő elnök - aki már második ciklusát zárja a szövetség élén - elmondta, hogy abban az esetben indul harcba ismét a posztért, ha Aliser Uszmanov orosz elnök nem pályázik. Mivel az orosz vezető jelentős összeggel támogatta eddig is a vívást, és elnökként ezt tenné a jövőben is, Kamuti az ő javára lemondana a posztról, és alelnökként tevékenykedne tovább.

Kovács Tamás, a szervezőbizottság elnöke hangsúlyozta, hogy már most nagy az érdeklődés a viadal iránt - amelynek lebonyolítását tízmillió forinttal támogatja a Nemzeti Sporthivatal -, hiszen eddig 40 ország több mint 400 versenyzője jelezte indulási szándékát. Az előkészületek terv szerint haladnak, így minden remény megvan arra, hogy emlékezetes verseny tanúi lehessenek a nézők, akik ingyen tekinthetik meg a küzdelmeket. A teljes siker már "csak" versenyzőinken fog múlni.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
33 perce

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
33 perce

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
59 perce

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
59 perce

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
1 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
1 órája

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik