Világbajnok a keretben

G. R.G. R.
2005.04.19. 18:03
Címkék
Május 15-én Debrecenben rendezik meg a duatlon Európa-bajnokságot, amelyre a válogatóversenyek után a Magyar Triatlonszövetség elnöksége kijelölte a magyar keretet. A felnőtteknél Csomor Erika a legnagyobb név, ő nemcsak a magyar csapatban, az egész nemzetközi mezőnyben a legjobbak közé tartozik - s nagy álmát válthatja valóra, végre hazai pályán küzdhet egy világverseny érmeiért.
A Budaörsi TK versenyzője biztató formában várja a két hét múlva esedékes kontinensviadalt, egy hete ugyanis megnyerte a rövid távú magyar bajnokságot, az elmúlt hét végén pedig sprinttávon is elsőként ért célba. Csomor mellett Brassay Réka (Veszprémi TE), Szabó Zita (Debreceni Sportcentrum) és Bognár Katalin (MAFC), illetve Dengel Gábor (Budaörsi TK), Kiss Gyula (Team Miskolc) és Major József (Széchenyi FSE) képviseli majd színeinket a felnőttmezőnyben. A pályafutása első rövid távú duatlonversenyén bajnoki aranyérmet szerző Nógrádi Tamás (Pécsi TK) egyelőre nem a felnőttek között, hanem az U23-as kategóriában áll rajthoz - ha a magyar bajnokságon mutatott formát hozza, akár a legjobbak csatájában is érdekelt lehet. A 23 évnél fiatalabb lányok versenyében Koch Renáta (Mogyi SE Baja) lesz a mieink első embere, a keretben Papp Ildikó (Petőfi DSE Salgótarján), Juhász Ágnes (Mogyi SE Baja), Czékmán Ágnes (UTE), Szomjas Borbála (Team Miskolc), Szűcs Ákos (Mogyi SE Baja), Kaiser Tamás (Budaörsi TK), Várbíró Attila (Mogyi SE Baja), Pocsai Balázs (Debreceni Sportcentrum) és Bíró Zsolt (Debreceni Sportcentrum) kapott még helyet.A junioroknál Kostyál Ágnes (ORTRI), Kovács Zsófia (Gyöngyösi TK), Horváth Gréta (Vitál TSC Kaposvár), Tóth Zsófia (ORTRI), Arany Gitta (Mogyi SE Baja), Szántó Nóra (Hód-Triatlon), Bakó Dóra (Debreceni Sportcentrum), Nuriev Tibor (Karcagi SE), ifj. Faldum Gábor (Mogyi SE Baja), Hömöstrei Péter (Szombathelyi FSE), Póta Tamás (TVK-Mali TK), Bogdány Kenéz (Mogyi SE Baja) és Fekete Máté (Tricepsz SE Tatabánya) indulhat az Eb-n.
Legfrissebb hírek

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
20 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
21 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
23 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
25 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
31 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
46 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Belgium–Szenegál 0–1

Foci vb 2026
48 perce

Amikor annyira alacsony vagy, hogy ki kell cserélni előtted a játékoskísérőt...

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik