Nádas Pál maradt az elnök

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2005.05.01. 23:46
Címkék
A Mozgásjavító Általános Iskolában tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB). Az esemény ünnepséggel, a Paralimpiai Érdemérmek átadásával kezdődött. Az idén már negyedszer adták át az elismeréseket, de ez volt az első eset, hogy a korábbi érdemérmesek grémiuma döntött a díjazottakról.
Köteles László, a Rodata SE elnöke és a kerekes székes atléták egyesületi edzője; Csík János, a Halassy Olivér SC volt elnökhelyettese, az MPB felügyelőbizottságának elnöke, valamint Tory György, paralimpiai arany- és ezüstérmes úszó vehette át az érdemérmet.A következő napirendi pontként beszámoló hangzott el a torinói téli paralimpiai felkészülésről: a tervek szerint két alpesi síző, Navratyil Sándor és az újonc Vass Ágnes utazik Torinóba.Ezt követően a leköszönő elnök, Nádas Pál összegezte az elmúlt négy évet. A versenyzők eredményei melletti nagy sikernek nevezte, hogy a sajtóban és a közvéleményben is ismertebb lett a paramozgalom. Az MPB főszponzora továbbra is a Vodafone. A legnagyobb sikernek azt nevezte az elnök, hogy az athéni paralimpia után a mozgáskorlátozott sportolók megkapták ugyanazt a jutalmat, amit ép társaik. Nádas önkritikusan szólt a hiányosságokról is, azokról a területekről, amelyeken nem tudott eredményt elérni. A ciklus kezdetén hiába szeretett volna békét, egységet teremteni, a mozgalomra továbbra is jellemző a belső széthúzás, az egyéni érdekek előtérbe helyezése, egyeztetés helyett olykor feljelentések születnek, sőt voltak, akik kísérletet tettek az elnök elmozdítására és az MPB megszüntetésére. Ennek ellenére az MPB helyzete szilárd.Miután az elnöki és a különböző beszámolókat elfogadták a küldöttek, következett a tisztújítás. Az elnöki posztra Nádas Pál mellett Pancsa József, a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének volt elnöke jelentkezett, és az 56 küldött 31:25 arányban Nádasnak szavazott bizalmat. A régi-új elnök a megkezdett munkát kívánja folytatni az új ciklusban. Az alelnöki posztra Schiller-Kertész Judit atlétaedző, Keserű József cselgáncsedző és Gömöri Zsolt vívóedző pályázott, s Gömöri lett a befutó.
Legfrissebb hírek

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
36 perce

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
48 perce

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
56 perce

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
1 órája

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
1 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2 órája

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
3 órája
Ezek is érdekelhetik