Az Estudiantes átvette a vezetést

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2005.05.02. 22:11
Címkék
Sűrű hete volt Diego Maradonának, aki előbb Ricardo Teixeirának, a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) elnökének, majd szeretett klubjának, a Boca Juniorsnak esett neki. Teixeirára azért haragudott meg, mert a CBF vezetője gyávának nevezte az argentin válogatottat, amiért az lemondott egy barátságos meccset a selecao ellen. A Bocával való veszekedés hátterében az áll, hogy Benítez edző kijelentette, nem szeretne Maradonával együtt dolgozni, Maurico Macri elnök pedig csak az amatőröknél adna neki állást, amit Maradona méltatlannak talált.A Bocának ennél jóval nagyobb baja is volt a hét végén, a bajnokságban ugyanis kikapott a tartalékos Banfieldtól. A zöld-fehérek - akiknek a legjobbjai kedden a Libertadores-kupában játszanak - a győzelmüknek köszönhetően három év után nyertek ismét hazai pályán a Boca ellen.A Boca mellett négy másik bajnokesélyesnek, a Rosariónak, a Véleznek, a Rivernek és a Racingnak sem sikerült valami fényesen a 11. forduló, ezek a csapatok viszont legalább pontot szereztek. A River emberelőnyben sem volt képes legyőzni vendégét, a hatodik helyre felkapaszkodó Lanúst, sőt, örülhetett, hogy Marcelo Salas révén be tudta hozni védelmi hibáját követően összeszedett hátrányát.A forduló rangadóján, a Rosario-Vélez találkozón a két rivális nem bírt egymással. A meccs az utolsó percekig kiélezett volt, a záró tíz perc szenzációs játékot hozott: a 80. percben a Véleznek volt egy kapufája, amelyre a Rosario fejes góllal válaszolt. A hazaiak mégsem örülhettek, Castromán az utolsó előtti percben távolról pontosan a pipába helyezte a labdát. A játékos a forduló legemlékezetesebb gólja után, az újrakezdést követően durva szabálytalanságot követett el, ami miatt kiállították.A Racing-Newell’s találkozó második játékrészében a csapatok szinte csak a támadásokra összpontosítottak: az 1-0-s hazai vezetéssel elkezdődött 45 percben gólok és kapufák is szórakoztatták a közönséget. Sztárokban sem volt hiány, az egyik oldalon Ortega gólt és gólpasszt is jegyzett, a túloldalon Simeone és Cardetti a Racing rohamainak vezetője volt. Az Estudiantes kihasználta ellenfelei bukdácsolását, és az Almargo felett aratott diadalával átvette a vezetést. Az első félidőben a "tanulók" még nem tudták áttörni az ötös védelmet, ráadásul hátrányba is kerültek, ám a második félidőben már ők diktáltak. Elsősorban megint a Tank, azaz Mariano Pavone remekelt, aki már a 14. góljánál jár.Clausura (Zárás)
11. forduló: Estudiantes La Plata-Almagro 3-2 (Pavone 49., 53., Brana 83., ill. Nieto 8., Gallardo 75.), River Plate-Lanús 1-1 (Salas 72., ill. Román Díaz 51.), Rosario Central-Vélez Sársfield 1-1 (Alemanno 86., ill. Castromán 89.), Banfield-Boca Juniors 3-2 (Datolo 5., Barijho 49., Buján 52., ill. Schiavi 2., Guglielminpietro 54.), Racing Club-Newell’s Old Boys 3-3 (Cabral 37., Romero 64., 73., ill. Capria 63., Zapata 71., Ortega 85.), Argentinos Juniors-Olimpo 0-0, Huracán de Tres Arroyos-Independiente 0-1 (Frutos 43.), Instituto-San Lorenzo 1-1 (Castro 63., ill. Herrera 75.), Colón-Gimnasia La Plata 1-2 (Estévez 62., ill. Lobos 48., Valenti 86.), Arsenal-Quilmes 2-1 (Calderón 36., Denis 38., ill. Desabato 44.)
Az élcsoport: 1. Estudiantes La Plata 24 pont, 2. River Plate 23, 3. Vélez Sársfield 22, 4. Rosario Central 21, 5. Racing Club 20, 6. Lanús 18
Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: sérüléséből felépülve lépésről lépésre tervez Szép Balázs

Egyéb egyéni
27 perce

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
1 órája

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
1 órája

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
1 órája

Újpest: régi és új arcok érkeztek az utánpótlásba – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Aranylabdás, vb- és Eb-győztesek – íme, a szövetségi kapitányokból összeállított álomtizenegy

Foci vb 2026
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Rekordot döntött Roberto Martínez a portugál válogatott élén

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik