Salakmotor: Rickardsson bekezdett

BOROS NORBERTBOROS NORBERT
2005.05.02. 20:32
Címkék
A lengyelországi Wroclawban az Európa Nagydíjjal kezdetét vette a kilenc fordulóból álló salakmotoros Grand Prix-sorozat. A világbajnoki címért az idei szezontól új lebonyolítási szisztéma alapján küzdenek a legjobb vaspapucsosok.
Eszerint az utóbbi évek 24 versenyzőjéről 16 tagúra csökkentett mezőny húszfutamos alapversennyel indít - ekkor mindenki megküzd mindenkivel -, majd csak a legjobb nyolc számára következik a folytatás, amelyben két féldöntő után az első két helyezett jut be a fináléba.A wroclawi forduló legnagyobb esélyese a címvédő Jason Crump volt, míg a legfőbb riválisnak kikiáltott Tony Rickardsson esetében már az is csodaszámba ment, hogy vállalta a szereplést. Az ötszörös egyéni világbajnok ugyanis egy hétközi svéd ligaversenyen hatalmasat bukott, és az esés következtében néhány pillanatra elveszítette az eszméletét. Ezután a pénteki kötelező edzésen nem is erőltette a motorozást, de a lényeg, hogy a versenyen részt tudott venni. És nem csupán részt vett, oktatást tartott a riválisoknak a salakmotorozás alapjaiból! Úgy jutott a fináléba, hogy egyetlen futamában sem talált legyőzőre, sőt, parádés előzéseket hajtott végre. Rickardsson mellett honfitársa - a salakmotoros Grand Prix történetének első színes bőrű versenyzője -, Antonio Lindbäck, illetve két ausztrál, Crump és Leigh Adams készülhetett a legjobbak futamára. A fináléban Ricko tovább folytatta remeklését, leiskolázta a mezőnyt. Mögötte Adams ért célba, Crump pedig csak az utolsó körben tudta megelőzni Lindbäcket. Salakmotoros Grand Prix, 1. forduló, Wroclaw. Az élcsoport: 1. Tony Rickardsson (svéd) 25 pont, 2. Adams (ausztrál) 20, 3. Crump (ausztrál) 18, 4. Lindbäck (svéd) 16, 5. Hancock (amerikai) 11, 6. Hampel (lengyel) 10
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
1 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
4 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
4 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
4 órája