Gál már hangol az ob-ra

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2005.05.03. 22:46
Címkék
Újabb bravúrt vitt véghez Gál Róbert a hét végi genti Világkupa-versenyen: a KSI SE olimpiai hatodik helyezett tornásza egy hónappal a debreceni Európa-bajnokság rajtja előtt jelentős skalpot gyűjtött be, a talajdöntőben ugyanis megelőzte a románok világbajnokát, Marian Dragulescut, s a második helyen végzett.
Gál Róbert elégedett a gyakorlatával
Gál Róbert elégedett a gyakorlatával
Gál Róbert elégedett a gyakorlatával
Gál Róbert elégedett a gyakorlatával
Gál Róbert elégedett a gyakorlatával
Gál Róbert elégedett a gyakorlatával
- Jól hangzik ez az eredmény, de két dolgot nem szabad figyelmen kívül hagyni - mondta Gál Róbert. - Először is véleményem szerint engem lepontoztak, míg Dragulescu, akinek kiváló a gyakorlata, nagyot hibázott, ám a bírók így is elkényeztették őt a magasabb pontszámokkal. Szóval egy ilyen eredményből nem lehet igazán messzemenő következtetéseket levonni.

- Az mégiscsak elárul valamit a kedvező megítéléséről, hogy a bírók a világbajnok elé rangsorolták.
- Természetesen ez jó érzés, és főleg annak örülök, hogy valóban tiszta, elegáns gyakorlatot tudtam bemutatni Gentben. Pedig a jelenlegi formám alapján éppen arra számítottam, hogy ugrásban leszek könnyebb helyzetben. Egyrészt jóval kevesebben indultak, mint a talaj mezőnyben, másrészt biztosabbnak éreztem az ugrásaimat. Aztán a selejtezőben rontottam, ugyanazt a bakit követtem el, mint a debreceni világbajnokságon, a gyakorlat végén nem tudtam megállni és előrebukfenceztem.

- Az Európa-bajnoksággal kapcsolatban sikerült újabb tapasztalatokat, információkat szereznie ezen a Világkupán?
- Ismét leszűrhettem, hogy milyen erős és sűrű a mezőny. Ugrásban és talajon is nagyon jó tornászokkal kell majd szembenéznem, de némileg megnyugtat, hogy érzem, én is előrébb tartok.
- Ezt idehaza, a hétvégi kiskunhalasi országos bajnokságon is megmutathatja.
- Igyekszem, főként azért is, mert egyéni összetettben nagy csatára számítok. A ferencvárosi Hetrovics Marcell ugyanis kiváló formában van, így már most borítékolható, hogy szoros lesz a küzdelem az aranyéremért. Éppen ezért szombaton még nem kockáztatok, ám a vasárnapi szerenkénti döntőben már az új gyakorlataimat szeretném bemutatni, mindenképpen szükségem van a rutinra.
Legfrissebb hírek

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
1 perce

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
7 perce

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
36 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
49 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
52 perce

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
1 órája

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik