Fontana: Mancini félős!

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2005.05.11. 22:26
Címkék
Nem lehet azt mondani, hogy a Cagliari és az Inter nyugodtan készül a két gárda csütörtöki Olasz Kupa-elődöntőjére, amelyet pedig mindketten nagyon szeretnének megnyerni.
A Cagliari háza táján elsősorban Gianfranco Zola "kavar", a klasszis játékos ugyanis szerződéshosszabbítás előtt áll, de egyelőre nem nagyon találja a közös hangot Cellino klubelnökkel (aki egyébként árulja az egyesületet). Zola csak annyit kér, hogy kapja meg ugyanazt a pénzt, amit az idén, míg a presidente 25-30 százalékos fizetéscsökkentésen gondolkodik, elsősorban a 38 éves Zola kora miatt.

A piros-kékekkel kapcsolatos másik rossz hír, hogy a hondurasi válogatott David Suazo továbbra is sérült, pedig az orvosok eredetileg azt ígérték Arrigoni mesternek, hogy az Inter ellen már bevethető lesz.

Az Internél a cserekapus, Jimmy Fontana friss kijelentései borzolják a légkört. A portás a QS nevű újságnak a következőket mondta: ,,Az egyik edzésen majdnem összeverekedtem Mancinivel, még szerencse, hogy a társaim lefogtak. Hónapok óta a kapusokat okolja a kapott gólok miatt, és amikor közöltem vele, hogy a Lazio edzőjeként is sok gólt kapott, tehát a játékrendjében lehet a hiba, megszakította velem a kapcsolatot. Mancini olyan, mint egy elkényeztetett kisgyerek, aki a saját árnyékától is fél. Nem mondja meg az ember szemébe a véleményét, és hiába volt nagyszerű futballista, emberként semmit sem ér."

Mancini kommentárja: ,,Szabad országban élünk, mindenki azt mond, amit akar."
Az Interben egyébként Favalli sérülése okoz némi gondot, további balhátvédek híján talán Kily González megy majd hátrébb egy sorral védőt játszani.

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a scudettót 2005-ben?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Manzambi egy olyan listán lett ötödik, amelyet Pelé vezet – statisztikák

Foci vb 2026
4 perce

Michael Oliver nyitja a nyolcaddöntőket

Foci vb 2026
23 perce

Benyújtja lemondását a németek kapitánya, hatalmas összegű végkielégítést kap

Foci vb 2026
23 perce

Modric a vb-kiesés után: Ha a másik oldalon történik, a VAR-t nem használják

Foci vb 2026
25 perce

Nincs lehetetlen időpont, ha a vb-ről van szó…

Foci vb 2026
51 perce

Mahrez a vb-kiesés után: Ez volt az utolsó meccsem nemzeti színekben

Foci vb 2026
1 órája

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik