Európába tartanak, de merre?

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2005.05.13. 22:54
Címkék
"Ez nem egy normális mérkőzés." Dédé, a vendégcsapat brazil légiósa jellemezte ekképp a Schalke-Borussia Dortmund mérkőzést, amely messze kiemelkedik a Bundesliga 33. fordulójának programjából.
Ráadásul a játéknapon a 125. Ruhr-derbi (a Schalke 49-et, a Borussia 43-at nyert meg) az egyetlen, amelynek még mindkét csapat számára van tétje. Győzelme esetén a Schalke biztosan BL-induló, de ha kikap, akár le is maradhat róla, míg a Bayern után a második legjobb tavaszt produkáló BVB csak diadallal tarthatja életben UEFA-kupás reményeit.

Ralf Rangnick edzô a csapatával már most szeretné elfoglalni a helyét a BL-ben
Ralf Rangnick edzô a csapatával már most szeretné elfoglalni a helyét a BL-ben
Ralf Rangnick edzô a csapatával már most szeretné elfoglalni a helyét a BL-ben
Mindenképpen a gelsenkircheniek mellett szól, hogy 1998. november 14. óta tétmérkőzésen veretlenek (öt győzelem, 8 döntetlen) ősi riválisukkal szemben. Nem csupán ezért, de Bert van Marwijk, a Dortmund trénere igyekszik levenni a terhet játékosairól. "A szurkolók számára biztosan ez az év mérkőzése, nem azt mondom, hogy nekünk egy a harmincnégy közül, de nem ezen múlik minden. A Schalke tizenegy sztárral áll ki, míg nálunk lesznek olyanok, akik lehet, hogy ott a keretbe sem férnének be. De egy derbinek semmi köze a tabellán elfoglalt helyezéshez" - mondta a holland szakember.

Kollégája, Ralf Rangnick viszont rárakta a terhet az embereire… "Ez a mérkőzés sorsdöntő lehet a BL-kvalifikáció tekintetében. Ha nyerünk, másfél lábbal már ott vagyunk a főtáblán. A második hely trófea lenne a számunkra" - vélte az idény közben kinevezett edző. Bár ha hozzátesszük, hogy öt fordulóval korábban még azonos pontszámmal állt a tabella első két helyén a Bayern és a Schalke, kicsit talán a "savanyú a szőlő" érzetét is kelthetik Rangnick szavai.

Szavazás

Ki lesz a Bundesliga bajnoka 2004-2005-ben?

Legfrissebb hírek

NB I: Ferencvárosi TC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
10 perce

Bárány Donát a 100. NB I-es meccsén győztes gólt szerzett a Paks ellen

Labdarúgó NB I
18 perce

A Ferencváros legyőzte a Balatonfüredet a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
33 perce

Női kézi BL: DVSC–Borussia Dortmund

Kézilabda
1 órája

Anderson Ceará duplázott, ismét nyert a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Ellentétes félidők után döntetlennel zárult a BVSC és a Csákvár csatája

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: Tommy Paul két szettben győzött Piros Zsombor ellen, vezetnek az amerikaiak a Dk-selejtezőben

Tenisz
1 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik