Ijesztő játék, ijesztő árnyék

Félő, nagyon félő, az amúgy sem fénykorát élő magyar röplabda népszerűsége tovább csökken, egyik mentsvára volt, lehetett volna férfiválogatottunk, amely világbajnoki szereplésről álmodott, ehhez képest… Ehhez képest a háromfordulós selejtező első körében, odahaza esett ki…

"Sok jó játékos még nem feltétlenül jó csapat" - fogalmazták meg a szakemberek a szlovének elleni vesztes partit követően a lényeget. Nem vitás, igazuk van. Hiába játszanak a mieink az olasz, spanyol vagy éppen a német bajnokságban, hiába húzóemberek ott, hiába nemzetközi szinten is elsőrangú játékosok, együtt valahogy soha sem akar sikerülni. Egy Európa-bajnokságra jutott ki a társaság, nem vitás, sokkal de sokkal több volt benne.

"Nyitás-nyitásfogadás, ebben vertek meg bennünket" - szomorkodott a lelátón Farkas Mihály, a Kecskemét női csapatának szakvezetője, aki sok kollégájához hasonlóan a helyszínen tekintette meg a mindent eldöntő csatát. És valóban. A mieink szervái felettébb puhának tűntek, az ellenfél liberója, Paravan könnyűszerrel továbbította azokat a feladónak ("Azt mondták az edzők, rá kell nyitni, mert az azeriek és a moldávok ellen megfigyelték, nem jól fogad" - adott utóbb magyarázatot az egyedül dicsérhető Veres Péter, hogy miért a hibátlanul játszó mezőnyembert nyitotta csak az együttes), Satlernek, aki gyorsan, dinamikusan mozgatta társait. A centerek segítségével - akik ügyesen vonták ki a forgalomból a Szekeres, Tomanóczy kettőst - ráadásul egyes blokk mellett hozhatta a legtöbbször játékba az ütőket, akiknek ezek után gyerekjáték volt a ponttermelés.

Ja, el ne felejtsük, a vetélytárs két legjobbja, olasz légiósa a távolból drukkolt honfitársainak…

A túloldalon rendre megszenvedtek a fogadással Mészáros Dömötörék, ebből kifolyólag Koch Róbert nem lehetett képes tökéletes labdákat kiszolgálni a többieket - a védekezés miatt a támadójátékunk is szétesett. Végig futott válogatottunk az eredmény után, sajnos csupán a második szettben tette ezt sikerrel: ekkor 6:9-ről, majd 10:12-ről fordított.
A többi játszma…

Különösen a harmadik bizonyult sorsdöntőnek: hatalmas munka árán 20:23-ról kiegyenlített, sőt 25:24-nél szettlabdája volt a gárdának, ám ezt sem tudta meglovagolni. Üveges tekintetek, zavart játékosok, a fene se érti, mi történhetett velük!

Persze, persze, visszakanyarodhatunk a nehéz helyzetre, a menedzselésre (azaz nem menedzselésre..), arra, hogy anyagi okokra hivatkozva Tatán edzették a társulatot, ahol a terem magassága miatt mindent lehet gyakorolni, csak a nyitást és a nyitásfogadást nem, vagy szóba hozhatjuk a felkészülési mecscsek, az összeszoktatás hiányát, mégis… Mégis, azt kell mondjuk, bármiféle gondok ide vagy oda, kutya kötelessége lett volna ebből a mezőnyből továbbjutnia a csapatnak!

Nincs félnivalója! - írtuk a szlovén meccs felvezetésekor. Sajnos, át kell értékelnünk kijelentésünket, mert bizonyosságot nyert, ez nem igaz. Igen is, volt, van félnivalója - önmaga miatt! Nem a szlovének, nem is a korán tervezett tamperei második selejtező kör ellenfelei, a horvátok, a németek vagy a finnek miatt, hanem önmaga miatt. Amíg a saját árnyékán nem tud átlépni, nincs miről beszélni…