A felkészülés jegyében
A szakág legrangosabb hazai eseményére, a hét végén tartandó gyorsasági motoros Európa-bajnoki futamra készülnek a versenyzőink. A Hungaroringen rendezendő viadalra (amelynek keretében sor kerül az oldalkocsis világbajnokság egyik futamára is) húsz országból érkeznek pilóták, de természetesen a hazai szurkolóknak is lesz kiért szorítaniuk a szombati edzéseken és a vasárnapi versenyfutamokon, hiszen szinte minden kategóriában lesz magyar induló.

Kovács Nikolett pályafutása legjobb eredményét érte el Rijekában

Kovács Nikolett pályafutása legjobb eredményét érte el Rijekában
A pilóták többsége az elmúlt hét végén Rijekában, az Alpok-Adria-kupa második futamán "melegített" a várva várt viadalra, és az eredményekből az derül ki, hogy tényleg lehet keresnivalójuk a mieinknek az európai mezőnyben.
A 125 köbcentis kategóriában két pilótánk is dobogóra állhatott, ami rég fordult elő legutóbb ebben a géposztályban. Bár a rajtot elrontotta, az olasz Gnani sikeréhez kétség sem férhetett, mögötte azonban késhegyre menő csatát vívott Győrfi Alen és Kovács Nikolett. A két magyar versenyző előzgette egymást, és a különcsatából Győrfi került ki győztesen - a 4 századmásodpercnyi különbség azonban mindössze néhány centi előnyt jelentett számára. Ennek ellenére Kovács sem lehetett szomorú, hiszen ez volt az eddigi legjobb eredménye a kategóriában, ahol Alpok-Adria-kupán nem nagyon szoktak női versenyzők a dobogóra állni.
A szuperstock 1000 kategóriában is remekül szerepeltek a magyarok: Vida Tibor az első sorból indulva a második helyet harcolta ki magának, miközben a háta mögött Dudás Péter és Kispataki Viktor "meccselt egymással" a dobogó harmadik fokáért. Az utolsó két kör az előbbi pilóta sikerét hozta.
Szuperstock 600-ban Talmácsi Gergő szuperszonikus rajtot vett: a másodikként fordult az első kanyarba, de folyamatosan fogyott a gumija, és előzgették a vetélytársak, úgyhogy végül meg kellett elégednie a hetedik pozícióval.
A szuperbike-ban a harmadik rajtkockából induló Végh Jánosnak akár a győzelemre is lehetett volna esélye, ha az egyik féktávon hátulról bele nem száll az egyik olasz riválisa. A rendkívül rutinos pilótának a válla és a bordái sérültek az esés következtében.
Gyorsasági motoros Alpok-Adria-kupa, 2. futama, Rijeka
A győztesek és a magyarok eredményei. 125 kcm sport: 1. Piani (olasz) 16:35.340, …4. Juhász D. 16:46.224, …15. Deák A. 18:19.899, …17. Szabó G. 18:30.117. 125 kcm: Gnani (olasz) 16:11.012, 2. Győrfi A. 30.204 mp h., 3. Kovács N. 30.249 mp h.Szupersport: 1. Valjan (horvát) 17:15.417, …5. Székely 19.321 mp h., …8. Tolnai 31.479 mp h. Szuperstock 600: 1. Pastrolin (olasz) 17:35.499, …7. Talmácsi Ge. 25.179 mp h., …9. Soltész 43.201 mp h., 10. Németh 43.494 mp h. Szuperstock 1000: 1. M. Jerman (szlovén) 17:10.308, 2. Vida 17.493 mp h., 3. Dudás P. 19.201 mp h., 4. Kispataki 21.187 mp h., …8. Varga G. 44.912 mp h. Szuperbike: 1. Lucchiari (olasz) 16:45.699, …21. Bíró B. 1 kör h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








