Bitter: egy hónap pihenő

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2005.05.25. 23:49
Címkék
Bitter Sándor optimistán utazott a múlt hét végén Albacetébe, hiszen az ottani pálya az egyik kedvence, a motorja is erősebb lett és a tesztek is jól sikerültek. Ilyen előzmények után talán természetes, hogy Bitter jó eredményt várt magától a nyolcórás endurance vb-futamon, ám végül a tervei nem váltak valóra, sőt& Kétszer is bukott és súlyosan megsérült.
Bitter Sándor súlyos sérülései miatt csak június végén ülhet ismét motorra
Bitter Sándor súlyos sérülései miatt csak június végén ülhet ismét motorra
Bitter Sándor súlyos sérülései miatt csak június végén ülhet ismét motorra
Bitter Sándor súlyos sérülései miatt csak június végén ülhet ismét motorra
Bitter Sándor súlyos sérülései miatt csak június végén ülhet ismét motorra
Bitter Sándor súlyos sérülései miatt csak június végén ülhet ismét motorra
"Már az edzések során technikai és gumigondok hátráltattak, úgyhogy tudtam, nehéz verseny vár a csapatunkra - vallotta be Bitter. - Ennek ellenére a verseny elején sikerült gyorsan megtalálnom a ritmust, és a tizenötödik körben a tizennyolcadik helyről felzárkóztam a kilencedikre. Sőt a látóhatáromon belül ott motorozott az a négyes boly, amely az ötödik helyért küzdött. Ekkor még nagyobb iramra kapcsoltam, de sajnos a pálya leggyorsabb jobbos kanyarjában 180-as tempónál buktam a saját hibámból."

Bitter ezek után visszavitte a boxba a motort, és negyven- percnyi szerelés után a csapat visszaállt a versenybe. Egy óra múlva ismét a magyar fiú ült nyeregbe, néhány kör után azonban stop and go büntetést kapott, mert a pilótacserénél a boxutcában nem kapcsolták le a lámpát a motoron.
"Amikor visszamentem a pályára, az első kanyarban százötvenes tempónál buktam egy hatalmasat, és elvesztettem az eszméletemet. Mint kiderült motorhiba miatt történt a baleset, hiszen a blokkból és a hűtőből olaj, valamint víz került a hátsó gumimra. Emiatt megszűnt a tapadás, és a Suzukim egyszerűen ledobott magáról."

A motorost természetesen azonnal kórházba szállították, ahol kiderült, hogy eltört a bal csuklója, megsérült a nyaka, a veséje és a jobb térde is. A doktorok szerint a rehabilitáció legalább egy hónapig tart majd, de Bitter reméli, a hátralévő három vb-futamon azért ott lehet. A csapat egyébként változtatásokat kezdeményezett a viadal után.

"A csapatvezetőség úgy döntött, hogy a korábbi vb-menő Karl Truchsessnek még nagyobb hatásköre lesz a teamen belül, amelynek mostantól állandó szerelői lesznek, és egy új pilótát is szerződtetnek a szlovén Marjan helyére" - árulta el a jelenleg lábadozó magyar pilóta, aki továbbra is a Suzuki Austria első számú motorosa marad.
Legfrissebb hírek

Atlétika: megdőlt a 100 méter 41 éve fennálló U20-as országos csúcsa

Atlétika
3 perce

„Gumi helyett az autó kopik” – Verstappen már túl van a kétségbeesésen

F1
26 perce

Hiába a korai hazai vezetés, a Szeged pontot mentett Tiszakécskén

Labdarúgó NB II
37 perce

Gyenge mérkőzésen, gól nélküli döntetlennel tért vissza a másodosztályba a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
38 perce

Redzic Damir csereként beállva duplázott, a Salzburg hét gólt lőve jutott tovább a kupában

Légiósok
1 órája

Lehmann Csongor bronzérmes a triatlon vb-sorozat londoni állomásán

Egyéb egyéni
1 órája

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
1 órája

Antonelli is rajtbüntetést kapott a hungaroringi időmérő után – hivatalos

F1
1 órája