Motokrossz: Németh először Japánban

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2005.05.26. 22:23
Címkék
Az eddiginél is sűrűbb lesz a programja Németh Kornélnak, akinek két hét alatt három világbajnoki futamon kell helytállnia, méghozzá úgy, hogy közben körbeutazza a fél világot. Egyetlen vb-menőnk kedden Frankfurtból repült Tokióba, majd onnan tovább Szugóba. A vasárnapi Japán Nagydíj után egy héttel irány Anglia, majd újabb egy hét elteltével az Olasz Nagydíjon húzza a gázt a suzukis. Annak tudatában, hogy a vb-mezőny tíz év után tér vissza Japánba, talán nem meglepő, hogy Németh az e hét végi viadalt várja a legjobban. "A Japán Nagydíj az idei legkülönlegesebb verseny számomra, hiszen teljesen ismeretlen világba csöppenek majd, és persze meg kell oldanom néhány feladatot. Ezek közül az egyik az időeltolódás, a másik pedig az, hogy nem tudom, milyen vonalvezetésű pályákat építenek a japánok. Ráadásul a motorom is ismeretlen lesz számomra, mivel a csapatom nem szállít motort Szugóba, hanem ott kapok majd egy szériagépet a Suzukitól." A biztonság kedvéért a magyar pilóta becsomagolta az általa eddig használt első és hátsó teleszkópot, a kipufogórendszert, a hengerfejet és a kuplungot, mert ezek az alkatrészek mindenképp kellenek ahhoz, hogy a gépe versenyképes legyen. Márpedig muszáj annak lennie, hiszen Németh lehetőleg mindkét futamon pontot akar szerezni. A vb állása
MX2: 1. Cairoli (olasz, Yamaha) 174 pont, 2. Chiodi (olasz, Yamaha) 173, 3. McFarlane (ausztrál, Yamaha) 155. MX1: 1. Everts (belga, Yamaha) 204, 2. Pichon (francia, Honda) 195, 3. Smets (belga, Suzuki) 167, …16. Németh Kornél (magyar, Suzuki) 49
Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: sérüléséből felépülve lépésről lépésre tervez Szép Balázs

Egyéb egyéni
28 perce

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
1 órája

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
1 órája

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
1 órája

Újpest: régi és új arcok érkeztek az utánpótlásba – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Aranylabdás, vb- és Eb-győztesek – íme, a szövetségi kapitányokból összeállított álomtizenegy

Foci vb 2026
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Rekordot döntött Roberto Martínez a portugál válogatott élén

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik