Debrecenben a csapat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.05.27. 21:44
Címkék
A jövő heti debreceni torna Európa-bajnokságra benevezett kilenc magyar versenyzőből hat már a helyszínen készül, az egyik éremesélyes, Gál Róbert azonban kisebb sérülés miatt csak vasárnap csatlakozik a többiekhez. "Nyakhúzódással bajlódom, ezért egyelőre nem tudok érdemi edzésmunkát végezni. Gyakorlatilag most az egész napomat azzal töltöm, hogy kórházakba rohangálok, hogy minél hamarabb meggyógyítsanak. Két héttel ezelőtt még nagyon jó formában éreztem magam, bízom benne, hogy ez az állapot visszatér az Európa-bajnokság kezdetéig. Amikor 2002-ben elindultam a debreceni világbajnokságon, a hazai közönség legalább ötven-hatvan százalékkal jobb teljesítményt hozott ki belőlem, most is erre számítok magamtól"- mondta Gál. Az olimpián és világbajnokságon döntős Gál mellett Horváth Csaba és Fekete Levente még két napig Tatán marad, ugyanakkor a lólengésben dobogóra pályázó Berki Krisztián, valamint Király Roland és Hetrovics Marcell, továbbá a három hölgy - Szarka Krisztina, Simon Ágnes és Péntek Tünde - már a Főnix-csarnokkal ismerkedik. A jövő csütörtöktől vasárnapig tartó Eb-n tíz olimpiai bajnok szerepel, a férfiak között 33, a nők mezőnyében pedig 34 ország indít versenyzőt, összesen 157 férfi és 101 nő lép a szerekhez.
Legfrissebb hírek

Danilónak és Casemirónak vigyáznia kell

Foci vb 2026
1 perce

Pogacar már a második szakaszon ajándékot osztogat, Del Toro nyert a Montjuicon

Kerékpár
17 perce

Két adat, hogy miért lesz pokolian nehéz az angoloknak Mexikó ellen

Foci vb 2026
46 perce

Leclerc nyert Russell és Hamilton előtt a Brit Nagydíjon – Antonelli pont nélkül maradt!

F1
50 perce

A Real Madrid játékosai vannak a legjobb formában a vb-n eddig

Foci vb 2026
1 órája

Kiégése után jó az irány – nagyszerű eredményt ért el ez Etnánál

Csupasport
1 órája

Tuchelt megkérdezték, hogy használnak-e Viagrát az angol játékosok

Foci vb 2026
1 órája

Makreckis a Ferencvárostól a Qarabaghoz szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik