Mintha a brazilokra várnának a szerbek

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2005.06.03. 21:56
Címkék
Akár fordulópontjához is érkezhet a továbbjutásért zajló harc, tekintve, hogy a két éllovas, Szerbia-Montenegró, valamint Spanyolország az üldözőit, Belgiumot, illetve Litvániát fogadja. Ha a nagyok "behúzzák" a kötelezőnek tűnő győzelmet, úgy alig túl a fél távon jelentős lépéselőnyre tehetnek szert az eddig igen kiegyenlített csoportban. A szextett harmadik mérkőzésén Bosznia-Hercegovina minden bizonnyal megszerzi első, ám késeinek tűnő győzelmét San Marinóban.
Mondani sem kell, majd’ szétveti az optimizmus a szerb-mon- tenegrói csapatot, amely ilyen néven még egyszer sem képviseltette magát világbajnok- ságon. "Nagyon bizakodunk, mert tudjuk, hogy a világbajnoki részvétel elérhető közelségbe kerül, ha megverjük Belgiumot, szeptemberben pedig Litvániát - nyilatkozta Dejan Sztankovics, a balkáni gárda csapatkapitánya. - Kiváló ellenfelet látunk vendégül, és úgy készülünk, mintha a világbajnok brazil válogatott érkezne hozzánk."

Osztja az Internazionale játékosának véleményét Ilija Petkovics szövetségi kapitány is: "Kétségkívül sorsdöntő mérkőzés lesz, csakúgy, mint a következők. A csapaton belül nagyszerű a légkör, és tényleg keményen dolgoztunk az elmúlt napokban, hogy csúcsformában legyünk." A kapitány egyébként Szavo Milosevicset gyenge formája miatt kihagyta a keretből, csakúgy, mint Mateja Kezsmant, míg Goran Gavrancsics combizomhúzódása okán hagyja ki a belgrádi találkozót.

Már az edzésen is érzôdött, hogy Raúlt és a spanyol válogatottat ezúttal sem hagyja cserben a valenciai publikum
Már az edzésen is érzôdött, hogy Raúlt és a spanyol válogatottat ezúttal sem hagyja cserben a valenciai publikum
Már az edzésen is érzôdött, hogy Raúlt és a spanyol válogatottat ezúttal sem hagyja cserben a valenciai publikum
A továbbjutási esélyeiket az utóbbi két mérkőzésen (Bosznia- Hercegovina 4-1, San Marino 2-1) visszahozó belgáknál sok a hiányzó (Kompany, Sonck, Deflandre, Goor, Simons), Aimé Anthuenis kapitány mégis úgy fogalmazott, a döntetlen kevés, azzal semmire sem megy alakulata.

Spanyolországban mind a válogatott, mind a közvélemény óvatosan várja a Litvánia elleni összecsapást, aminek elsősorban az az oka, hogy Luis Aragónés tanítványai az utóbbi időben feltűnően sokat bizonytalankodtak. Hogy ne menjünk messzire, mostani játéktudásukat figyelembe véve mindenképpen gyengébbnek minősíthető vendégeiket Litvániában nem tudták megverni (0-0). "Az ellenfelünket le kell győznünk, a szurkolóinkat pedig meg kell győznünk. Valenciában még sohasem hagytak cserben a drukkerek, nekünk sem szabad elfeledkeznünk róluk - nyilatkozta szinte már kényszeredetten Raúl, a spanyol csapat kapitánya. - Rajtunk áll, hogy kijutunk-e a világbajnokságra. Három mérkőzést játszunk idehaza, az elsőt most, Litvánia ellen, amely ugyan nem neves csapat, de biztosan nem adja olcsón a bőrét."

A véleményét sokszor gondolkodás nélkül kimondó Aragonés kapitány most inkább a munkára koncentrált, és már az összetartás első napján kialakította kezdőcsapatát, amely feltehetőleg így áll majd fel: Casillas - Míchel Salgado, Marchena, Puyol, Del Horno - Xavi, Albelda - Joaquín, Vicente - Raúl, Fernando Torres.
Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
24 perce

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
30 perce

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
56 perce

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
1 órája

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
1 órája

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
1 órája

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
1 órája

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik