Ülésezett a MOB elnöksége

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.06.04. 00:24
Címkék
A májusi közgyűlést követően első alkalommal ült össze a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. A maratoni hosszúságú összejövetelen először a téli olimpiai felkészülésről számoltak be az érintett sportágak képviselői: jelenleg három magyar versenyző indulása biztos, ám a kvalifikációs versenyek zöme októbertől esedékes, így az előzetes várakozások alapján 16-19 tagú csapat utazhat majd Torinóba, de akár 25-re is duzzadhat a létszám.Ezt követően a pekingi játékok kerültek terítékre. Jelenleg 945 kerettag készül a 2008-as olimpiára, akikkel a MOB egyenként szerződést fog kötni, mely megállapodás kiterjed arra is, hogy a versenyző vállalja: csak tiszta eszközökkel készül.
Az elnökség jóváhagyta a különböző állandó bizottságok elnökeinek kinevezését, valamint a bizottságok névsorát, majd tájékoztatást hallgatott meg a MOB-tisztviselők vagyonnyilatkozat-adási kötelezettségéről. Elhangzott, hogy a köztestületek irányítói a jelen szabályozás szerint nem tartoznak a vagyonynyilatkozatra kötelezettek körébe.A MOB döntött arról is, hogy saját büdzséjéből támogatja a debreceni tornász Eb-t.Az újjáválasztott vezetőtestület végül az alábbi nyilatkozatot adta ki a doppinghelyzettel kapcsolatban:"A doppingkérdés jövőjérőlA Magyar Olimpiai Bizottság újjáválasztott elnöksége első ülésén napirendjére tűzte a doppingkérdést azzal a céllal, hogy az elkövetkező négy évnek a magyar sport tiszta lappal vághasson neki, s hogy a 2008-as pekingi olimpián ne ismétlődhessenek meg azok az esetek, amelyek súlyos árnyékot vetettek egyébként kiváló athéni szereplésünkre. A MOB új elnöksége a következő olimpiai ciklusra a zéró tolerancia elvét tartja egyedül elfogadhatónak, és bízik abban, hogy ugyanezt az elvet vallják mindazon szervezetek, amelyek a doppingellenőrzést végzik, felügyelik, illetve finanszírozzák.A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége minden téren felajánlja segítségét, tagjainak szakértelmét annak érdekében, hogy mielőbb megszülessen egy új, minden eddiginél szigorúbb doppingszabályozás, sőt a MOB javasolja, hogy a lehető leghamarabb törvény szankcionálja a doppingvétségeket.Csak együtt, valamennyi érintett összefogásával tisztíthatjuk meg a magyar sportot - ezt elérni közös érdek, megvalósítani kötelesség.A tiszta jövő reményében:a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége".
Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda: tizenöt fős keretet hirdetett Gasper Okorn kapitány a vb-selejtezőkre

Kosárlabda
25 perce

Török bundabotrány: több mint száz futballistát tiltottak el ideiglenesen az első és másodosztályból

Minden más foci
40 perce

Magyar aranyérmek és részvételi rekord a répcelaki szkander vk-n

Csupasport
43 perce

Vb-selejtező: Örményország–Magyarország

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki sikerkovács az Alba Fehérvár kispadján

Kosárlabda
1 órája

Feröer elleni győzelemmel hangolt az Eb-selejtezőre az U21-es válogatott

Magyar válogatott
1 órája

A Dél-afrikai Köztársaság pályázna a 2036-os vagy a 2040-es nyári olimpiára

Egyéb egyéni
1 órája

Atlétika: hat Eb-éremmel gazdagodott az utánpótlás az idén

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik