Ullrich elvesztette a sárgát

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.06.16. 21:43
Címkék
Alig két héttel a Tour de France rajtja előtt két neves kerekes is lemondhat a részvételről. A háromszoros világbajnok Oscar Freire továbbra is hátfájdalmakkal küszködik, s bár ebben az évben több rangos versenyt is megnyert, a Touron nem indul.
A német Erik Zabel egészséges, mi több, szeretett volna rajthoz állni a Francia körversenyen, ám a 34 éves kerekest - aki 1996 és 2001 között megszakítás nélkül hatszor nyerte el a gyorsasági pontverseny legjobbjának járó zöld trikót - csapata, a T-Mobile nem nevezi a Tourra. A sajtótájékoztatón elhangzott: Zabel mellőzésének kizárólag az az oka, hogy a német csapat Jan Ullrichot akarja összetett győzelemre vezetni.

Szavazás

Megnyeri-e hetedszer is a Tourt Lance Armstrong?

Írja be az itt látható számot!
Az 1997-es Tour de France-győztes talán csak akkor értesült a hírről, amikor leszállt a nyeregből a Svájci körverseny hatodik szakasza után - Ullrich nem volt boldog, ugyanis az arosai emelkedőn kicsit elszámította magát, s az előtte célba érkező ausztrál Rogers "lelopta róla" a sárga trikót.

A viadalnak amúgy még nincs vége, Ullrich két újabb hegyi etapon bizonyíthatja, hogy lassan "Tour-formába" lendül.

69. SVÁJCI KÖRVERSENY (a Pro Tour-sorozat futama)
6. szakasz, Bürglen-Arosa (158.7 km): 1. Chris Horner (amerikai, Saunier Duval) 4:24:43, 2. Nibali (olasz, Fassa Bortolo) 1:12 p h., 3. Rogers (ausztrál, Quick Step) 1:14 p h., …10. Ullrich (német, T-Mobile) 1:48 p h., …74. Bodrogi László (magyar, Crédit Agricole) 20:14 p h. Az összetettben: 1. Michael Rogers 21:28:40, 2. Ullrich 20 mp h., 3. McGee (ausztrál, Francaise des Jeux) 22 mp h., …61. Bodrogi László 23:08 p h. Következik: 7. szakasz, Einsiedeln-Lenk (182 km). Internet: www.tourdesuisse.ch. Tv: DSF, 15.00 (élő)
Legfrissebb hírek

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Örményország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
10 perce

Vb-selejtező: Írország–Portugália

Foci vb 2026
16 perce

Lukács Dániel: Hál' istennek a végén kijött a vakond

Magyar válogatott
22 perce

Felkészülés: Csehország megszenvedett San Marinóval

Minden más foci
44 perce

Vb 2026: Nigéria hosszabbítás után jutott túl Gabonon az osztályozós meccsen

Minden más foci
56 perce

Varga Barnabás góljával kiizzadtuk a győzelmet Jerevánban, karnyújtásnyira a vb-pótselejtező!

Magyar válogatott
56 perce

Bő tíz perc alatt négyet vágva a norvégok szinte kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
58 perce

Legyőzte és beérte a KTE a Kaposvárt a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik