Juhász mégsem indul

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.06.23. 20:53
Címkék
Az eredetileg a tőrözők csapatversenyébe jelölt Juhász Attila végül is nem vesz részt a jövő héten sorra kerülő zalaegerszegi vívó Európa-bajnokságon. Erről Szabó Bence szövetségi kapitány csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t,
A 2001-ben egyéniben bronzérmes, 2003-ban csapatban második helyezett vívó kérése ellenére nem akart beköltözni a válogatott majdani otthonául szolgáló szállodába, ragaszkodott ahhoz, hogy a viadal előtti napon is a családjával maradhasson. A szakvezető ezután döntött úgy, hogy kihagyja az együttesből, amelybe egyébként a másfél héttel ezelőtti bajnoki győzelmével került be. "Igazából arra számítottam, hogy a kapitány az egyénibe nevez engem, már csak azért is, mert az elmúlt években háromszor is bejutottam a legjobb nyolc közé az Európa-bajnokságon. Ettől függetlenül, amikor kiderült, hogy a csapatban szerepelhetek, természetesen elfogadtam ezt a döntést, és nagyon komolyan elkezdtem edzeni. Azt szerettem volna, ha a családom is láthatja az Eb-t, márpedig szerintem eléggé fals lett volna, ha az egyéves kislányom és a feleségem ott van Zalaegerszegen, én pedig egy másik szállodában alszom. Ha beköltözöm a többiek mellé, a családnak nem lenne értelme odautazni, vagyis kirekeszteném őket az Eb-ből. Azt gondoltam, hogy ennyi engedményt lehet tenni. Ezzel együtt nem én mondtam, hogy nem akarok szerepelni, hanem a kapitány közölte velem, hogy így nem számít rám. A döntést azzal indokolta, hogy egy válogatott számára vannak íratlan szabályok, amiket be kell tartani." (MTI)
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: portugál–spanyol csúcsrangadó a vb-nyolcaddöntőben

Minden más foci
4 perce

Oszaka simán legyőzte a világelső Szabalenkát; Sinner könnyen nyert

Tenisz
11 perce

Vége az első félidőnek, nincs még gól

Foci vb 2026
19 perce

Juharlevél a szélben – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
31 perce

Szocsi emléke – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
35 perce

A ghánai válogatott is kapitányt vált, Carlos Queiroz távozik

Foci vb 2026
39 perce

Menesztették a jordániai kapitányt

Foci vb 2026
48 perce

Bruno Guimaraes büntetőt hibázott!

Foci vb 2026
54 perce
Ezek is érdekelhetik