Kecskemétinek bejött a lócsere

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
Vágólapra másolva!
2005.06.24. 22:07
Címkék
A tavalyi nagysikerű négyesfogathajtó-világbajnokság helyszínére, Kecskemétre érkezett a hazai fogathajtó elit, hogy az újabb bajnoki forduló keretében mutassa meg magát a mezőny.
Ráadásul a versenyzők egy része nem csak a bajnoki pontokért küzd majd a három nap alatt, a kettesek számára a szeptemberi salzburgi vb-re jutás a tét - ahol az idén először három helyett már négy hajtót indíthat a szövetség -, a pónisok szintén a hírös városban kvalifikálhatják magukat a júliusi világversenyükre, míg a ,,királykategória", azaz a négyes mezőny tagjai Világkupa-pontokat gyűjthetnek, hogy aztán a kialakult világranglista alapján a legjobbak meghívást kapjanak a nemzetközi téli fedeles sorozatba.Az 55 induló ennek megfelelően már a nyitó napon is rendkívül szoros csatát vívott egymással, pedig a díjhajtás valójában a legnyugodtabb - elsősorban a hajtónak és lovainak az összehangjára épülő - szám. A Szabadidőközpont közepén kialakított, csodálatos zöld környezetben felépített pályán elsőként a kettesfogat-hajtók mutatkoztak be, akik különösen ,,megizzasztották" a bírákat, mivel az első három helyezett programja között csupán nüansznyi volt a különbség, amit aztán a pontszámok is híven tükröztek, elvégre Selyben Zsolt, Lázár Vilmos és Hódi Károly nem egészen másfél ponton belül végzett egymástól. Ezúttal azonban nem az első két forduló alapján toronymagasan vezető hatszoros világbajnok állt az élre, hanem a mórahalmiak favoritja, az egy hete Altenfeldenben bronzérmet szerző Selyben Zsolt, így aztán még inkább izgalmasnak ígérkezik a szombati folytatás a hét akadállyal tarkított maratonpályán. Az egyeseknél nem történt meglepetés a bemutatkozáskor, ismét ifjabb Taczmann Elek és Gáspár Zoltán teljesített a legjobban, míg a póniknál elsősorban az volt a kérdés, vajon a bugaci ifjabb Juhász László Vecsésen lesérült lova fel tudja-e venni a versenyt a fiatal trónkövetelő ifjabb Dobrovitz József fogatával szemben. Nos, a díjhajtást végül ifjabb Juhász nyerte, igaz, közvetlenül ott ,,liheg" a nyomában 13 éves vetélytársa. A napot a négyesek zárták, s az utolsó csoportot a szakág legendás alakjának, Bárdos Györgynek a fia, Attila kezdte meg. Az év első felében az Egyesült Államokban edzősködő hajtó elégedett lehetett, hiszen kritikus édesapja is elismerően csapta össze a tenyerét a produkciója láttán. Az első három helyen azonban - a következő sorrendben - a tavalyi csapatvilágbajnokok: azaz Kecskeméti László, Dobrovitz József és Lázár Zoltán osztoztak. Kecskemétinek tehát bejött a lócsere, Kecskemétre ugyanis egy új öszszeállítással érkezett.EGYES-, KETTES-, NÉGYES- ÉS PÓNIFOGATHAJTÓ OB, 3. FORDULÓ, EGYBEN VK-FORDULÓ ÉS KETTES ÉS PÓNI FOGAT VB-VÁLOGATÓ, KECSKEMÉT
Díjhajtás. Egyes fogatok (5 induló): 1. ifj. Taczmann Elek (Jászberény SE) 55.33, 2. Gáspár Z. (Dór SE) 59.67, 3. Rondzik (Gestüt Kft.) 69.67.
Kettes fogatok (27): 1. Selyben Zsolt (Mórahalmi LK) 45.18, 2. Lázár V. (Lázár és Fiai Kft.) 46.72, 3. Hódi (Szegedi Fesztivál LK) 46.85.
Négyes fogatok (14): 1. Kecskeméti László (VIN-BAU SE) 49.15, 2. Dobrovitz J. (Vecsés SE) 49.66, 3. Lázár Z. (Szilvásvárad SE) 50.05.
Póni egyes fogatok (3): 1. ifj. Tajti László (Első Magyar Pónifogathajtó Egyesület) 73.20, 2. Tormási (Első Magyar Pónifogathajtó Egyesület) 78.40, 3. Mátyás (Első Magyar Pónifogathajtó Egyesület) 82.40.
Póni kettes fogatok (5): 1. ifj. Juhász László (Bugac SE) 59.52, 2. ifj. Dobrovitz J. (Vecsés SE) 62.08, 3. Kovács R. (Kiskunmajsa) 65.60.
Póni négyes fogatok (1): 1. Mórocz János (Első Magyar Pónifogathajtó Egyesület) 79.96
Legfrissebb hírek

Szijjártó Péter fogadta Bondár Annát, miután ukrán ellenfele nem fogott vele kezet

Tenisz
2 perce

Már a Juventus is figyeli az ifi BL-ben triplázó Kovács Bendegúzt – sajtóhír

Légiósok
6 perce

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
27 perce

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
32 perce

Pályacsúcs a télies körülmények között – jöhet a Dubai Félmaraton

Csupasport
34 perce

Virgil van Dijk: A szakértőknek felelősségteljesen kell nyilatkozniuk

Angol labdarúgás
37 perce

Rossi korábbi segítője lett az NB II-es Szeged új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
55 perce

Téli olimpia: a sportolók 92 százaléka esett át doppingvizsgálaton

Téli olimpia 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik