Szatmári a fináléban

BOROS NORBERTBOROS NORBERT
2005.07.02. 22:51
Címkék
Óriási várakozás előzte meg a salakmotoros egyéni Európa-bajnokság miskolci középdöntőjét, hiszen Szatmári Lászlóért és Tihanyi Sándorért szoríthattak a hazai szurkolók. A tét nagy volt, a továbbjutásért az első ötben kellett végezni, miután a hatodik helyet a legjobb olasz versenyzőnek tartotta fenn az európai szövetség.
Remek hangulatban indult a viadal, amelyet a magyar versenyzők jó szereplésükkel alapoztak meg. Szatmári az első etapban legyőzte az Európa-bajnoki címvédő szlovén Zagart, illetve a lengyel Szczepaniakot. A futamot a cseh Dryml nyerte meg, de a miskolci motoros két pontja biztató kezdet volt. A másik magyar, Tihanyi még ezen is túltett, hiszen futamgyőzelemmel mutatkozott be a versenyen, miután legyőzte a cseh Jirouthot és a német Hauptot. A következő futamban egymás ellen küzdöttek a magyarok, a párbajt Tihanyi nyerte meg, igaz, ez csak két pontot ért, mert az utolsó körben a lengyel Swiderski a debreceni motorost is megelőzte.Ezt követően felemásan alakult a magyarok sorsa: Szatmári két futamon diadalmaskodott, illetve egyszer a második helyen végzett, míg Tihanyi a hátralevő három futamában a harmadik helyen ért célba. A miskolcinak 11 ponttal életben maradtak a továbbjutási esélyei, ám a debreceni roppant messze került a kvalifikációtól. Az alapversenyt követően különfutamok következtek, Szatmári Drymllel és az orosz Darkinnal szállt harcba a 12 pontos lengyelek mögötti, megváltást jelentő negyedik és ötödik helyért. Szatmári agreszszív motorozással Darkin mögött ért célba, így teljesült az álom, azaz bejutott a kontinensdöntőbe.Az első helyért vívott lengyen házidöntőt Szczepaniak nyerte meg Swiderski és Balinski előtt. A viadal negatív meglepetését az Európa-bajnok Zagar okozta, aki messze tudása alatt szerepelve, mindössze nyolc pontot motorozott össze, ami a nyolcadik helyet jelentette számára.Egyéni Eb-középdöntő, Miskolc
Az élcsoport, a továbbjutók: 1. Michal Szczepaniak (lengyel) 12+3 pont, 2. Swiderski (lengyel) 12+2, 3. Balinski (lengyel) 12+1, 4. Darkin (orosz) 11+3, 5. Szatmári László 11+2. Hatodikként a legjobb olasz, Emiliano Sanchez (hét ponttal a 10. helyezett) jutott a fináléba.
Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
53 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája