Németh: két ezüst

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2005.07.10. 21:33
Címkék
Nem véletlenül volt visszafogott Németh Kornél a szombati rajtelsősége után. Honfitársunk biztos volt benne, hogy a vasárnapi három futamán nagyon nehéz dolga lesz Ben Townleyval szemben.
Tudta, hogy vetélytársa törött ujjal is fantasztikus tempóra képes, és az új-zélandi nem is hazudtolta meg önmagát: ő nyerte meg kettejük különcsatáját. A magyar suzukis ennek ellenére sem okozott csalódást, hiszen Aichwaldban gyűjtötte be a legtöbb pontját a német bajnokságban, aminek köszönhetően az összetettben is előrébb lépett.Az első futamban Németh rossz starthelyet választott, ráadásul egy kicsit "el is aludt" a rajtnál. Emiatt a pole-ból visszaesett a 20. helyre, ahonnan végül ötödikként ért célba. A második futamban már sokkal jobban sikerült a startja: az ötödik helyen kezdte meg Townley üldözését, aki néhány kör alatt tetemes előnyre tett szert. A nyolc másodperces hátrány azonban nem zavarta Némethet, és a hetedik körben már ott motorozott az MX1-vb jelenlegi harmadik helyezettje mögött. De Townley sem jött zavarba, folyamatosan visszaverte a balatonszemesi krosszos támadásait. A viadal hevességére jellemző, hogy a célban egy méter távolság sem volt a két rivális között. A harmadik futamon is megismétlődött a Németh-Townley ütközet. Hamar elléptek a többiektől, és még izgalmasabb párharcba kezdtek. Németh első kereke azonban egy előzési kísérletnél megcsúszott, és ez eldöntötte a győzelem sorsát: Townley öt másodpercet vert a magyarra."A vállsérülésem egyáltalán nem zavart. Az első futam rajtját én rontottam el, a két másik viadalon pedig Townley egyszerűen gyorsabb volt nálam. Ráadásul ő egyszer sem hibázott a startoknál"- ismerte el Németh Kornél.
Legfrissebb hírek

Újpest: régi és új arcok érkeztek az utánpótlásba – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 perce

Aranylabdás, vb- és Eb-győztesek – íme, a szövetségi kapitányokból összeállított álomtizenegy

Foci vb 2026
15 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
19 perce

Rekordot döntött Roberto Martínez a portugál válogatott élén

Minden más foci
1 órája

Vb 2026: ha van egyáltalán halálcsoport, ez az? – bemutatjuk az I jelű kvartettet

Foci vb 2026
1 órája

NBA: egekben a jegyárak a nagydöntő New York-i meccseire

Amerikai sportok
1 órája

Görögországban harmadik lett a magyar csapat a díjugrató Nemzetek Díján

Egyéb egyéni
1 órája

Viharos idő várható a vb-nyitómeccs alatt Mexikóvárosban

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik