Pekingben már érem kell

Cs. B.Cs. B.
2005.07.12. 22:46
Címkék
A Magyar Sportok Házában tartotta idei első sajtótájékoztatóját a Magyar Evezősszövetség, amelyen nyitányként Dávid Imre elnök értékelte a sportág első félévét. Elmondta, hogy az athéni pontszerzés után azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a pekingi olimpián már legalább három-négy egység induljon, s velük az éremszerzők közé sorakozzanak fel.
Hirling (balra), Varga: aranyos duó
Hirling (balra), Varga: aranyos duó
Hirling (balra), Varga: aranyos duó
Hirling (balra), Varga: aranyos duó
Hirling (balra), Varga: aranyos duó
Hirling (balra), Varga: aranyos duó
Ennek megfelelően már az idei szezonra is nagy figyelmet fordítanak, a sikeres Vk-sorozat után elsősorban a soron következő három világbajnokságra: az U23-asokéra (július 21-24., Amszterdam), az ifjúságiakéra (augusztus 3-6., Brandenburg) és a felnőttekére (augusztus 27.-szeptember 4., Gifu).

A junioroknál hat, a másik két világversenyen pedig négy-négy magyar hajót szeretnének indítani.

A folytatásban a hét végi szegedi országos bajnokság került terítékre, s mint Szántó Éva főtitkár beszámolójából kiderült, az idén nevezési rekordot regisztrálhattak, amit elsősorban az utánpótláskorúak növekvő érdeklődésének köszön- hetnek.

A három nap alatt tehát 85 számban 992 hajó indul majd, ami 952 versenyzőt - van ugyanis, aki több számban is érdekelt lesz - jelent.

Melis Zoltán szövetségi kapitány a válogatottról beszélt - külön kiemelve a luzerni Vk-győztes Varga Tamás, Hirling Zsolt duó fantasztikus teljesítményét -, s elárulta, hogy négy felnőttegység vb-indulását fogja javasolni az elnökségnek.

A Varga, Hirling pár és a Bencsik Gábor, Pető Tibor kettős utaztatása egyértelmű, hiszen ők maximálisan teljesítették a válogatási kritériumot, a könynyűsúlyú egypárevezős Lőrinczy Péter 50 százalékban hozta azt, míg Haller Ákosnak - betegség miatt - nem sikerült kvalifikálnia magát, ám a kapitány megadná neki a bizalmat. Döntés szombaton, a bajnokság idején lesz.

Végezetül a jelenlévők gratuláltak a váciak kiváló edzőjének, Rapcsák Károlynak, aki a napokban megkapta a kitüntető mesteredzői címet.
Legfrissebb hírek

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
6 perce

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
15 perce

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
24 perce

Kanada az első nyolcaddöntős, mutatjuk a hétfői programot

Foci vb 2026
48 perce

Eustáquio a 92. percben döntött, és továbblőtte Kanadát a legjobb 16 közé a világbajnokságon

Foci vb 2026
58 perce

Kanada a rendes játékidő ráadásában betalált, és kiejtette Dél-Afrikát

Foci vb 2026
59 perce

Rajongás – Morvai Katalin publicisztikája

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik