Triatlon: teljes csapat

G. R.G. R.
2005.07.26. 21:39
Címkék
Két nappal a hivatalos válogatóverseny után Lehmann Tibor szövetségi kapitány meghozta döntését: eszerint Kuttor Csaba (Team Miskolc), Lipták Tamás (Debreceni Sportcentrum), Szabó Zita (Debreceni Sportcentrum) és Walkó Andrea (TVK-Mali) képviselheti a magyar színeket augusztus 21-én a lausanne-i rövid távú Európa-bajnokságon.
"A válogató idején nem voltunk túl szerencsések, Kis Gyula a verseny előtt olyan szerencsétlenül esett, hogy vállszalagszakadást szenvedett, Lipták Tamás pedig a kerékpározás során bukott - idézte fel az olaszországi Tarzóban történteket Lehmann. - A felnőttek közül Ágoston Szabolcs nem élt a válogató lehetőségével, a huszonhárom évnél fiatalabbak pedig alig voltak túl a saját kontinensviadalukon, így kevesen harcoltak a válogatottért. Lausanne-ban a férfiaknál és a nőknél is több versenyzőt indíthatnánk, de nem használjuk ki a keretet, csak olyan sportolókat akarunk indítani, akik a mezőny első felében végezhetnek."A kapitány hozzáfűzte: az Eb előtt nem tart külön edzőtábort a válogatott keret, amelynek tagjai közül Kuttor vasárnap is versenyezni fog, Török Dániel társaságában rajthoz áll a salfordi Világkupa-viadalon.NEMZETKÖZI VERSENY, ST. PÖLTEN (Ausztria, a táv: 1.5 km úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás). Férfiak: 1. Ágoston Szabolcs (magyar) 1:52:48, 2. Domnik (osztrák) 1:53:11, 3. Hiebl (osztrák) 1:53:53
Legfrissebb hírek

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
18 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
22 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
22 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
39 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
44 perce

A kongói gólra Kane kétszer válaszolt – videók

Foci vb 2026
45 perce

Kane duplájával Anglia fordít a hajrában!

Foci vb 2026
52 perce

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik