Parádé a Balaton-parton

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
2005.07.31. 00:30
Címkék
A Gyenesi Parádé elnevezésű rendezvény annyiban hasonlít fővárosi társára, hogy néhány kamionról dübörög a gépzene, így a helyi fiatalok kiválóan szórakoznak a gyenesdiási strand melleti réten.
Jobban járt az, aki muzikális élmények helyett a strandröplabda országos bajnokság első napjának küzdelmeit választotta, kerítésen innen, hiszen a játékosok is parádéztak a tűzforró homokon. A hölgyek kétszer ötcsapatos mezőnyében, a Józsa Zsuzsanna, Dambendzet Nathalie és a Kiss Bernadett, Kiss Regina duó zárta veretlenül a küzdelmek ezen szakaszát, megszerezvén ezzel az automatikus elődöntőbe jutást jelentő csoportelsőséget. Józsáék imponáló magabiztossággal 25:14-re győzték le a Nyári Virág, Pethő Anita egységet, a két hete egy francia versenyen a kilencedik helyen végző Kiss testvérpár pedig többek között a gödöllői Gudmann Csilla, Kovács Barbara párost verte meg (25:23). Az elődöntőbe jutásért rendezett meccsen Gudmannék javítottak, legyőzték a korábban két Nyugat-kör-fordulót megnyerő Antoni Krisztina, Dégi Barbara kettőst. Pethőék szintén korrigálták korábbi botlásukat, a Kun Dorottya, Kovács Dóra egység búcsúztatásával ők is a négy közé kerültek. Ma délelőtt a fináléba kerülésért a Kiss nővérek Nyári Virágékkal, Józsa Zsuzsannáék pedig Gudmannékkal csapnak össze. A férfiaknál a 16-os tábla rendszerében vigaszággal zajlik a küzdelem, ám a címvédő Rácz Balázs, Buday Balázs pároson ez sem segített, két vereséggel hamar búcsúzott. Brillírozott viszont egy másik páros, a Kelet-Nyugat körversenyeken eddig nem teljesített kiemelkedően az ifjabb Nagy Péter, Tamás Zoltán duó, ezúttal viszont szinte hiba nélkül röplabdázott. Érdekesség, hogy a Kelet-kör állomásain eddig remeklő kecskeméti Maksa Zoltán, Nacsa Gábor páros, három győzelmet követően éppen ifjabb Nagyékól kapott ki, de a vigaszágon sikerrel folytatta a viadalt. Kiváló házigazda
Sokan aggályosnak tartották, a Magyar Röplabdaszövetség helyszínválasztását, hiszen Gyenesdiás enyhén szólva sincs az ország szívében, és például vonattal sem közelíthető meg átszállás nélkül Budapestről. A kétkedők csattanós választ kaptak, hiszen a Balaton-parti település remek házigazdának bizonyult. A szervezők rendkívül készségesek, a versenyzők, a játékvezetők és a szövetségi alkalmazottak szállását, étkezését, a pályák felszerelését, valamint a verseny technikai hátterét térítésmentesen biztosítják, és bármilyen problémát, hirtelen felmerülő gondot azonnal orvosolnak.
Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
18 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
21 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
28 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
34 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
35 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
47 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
51 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
1 órája