A hátszélért is küzdenek

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2005.08.01. 23:25
Címkék
A Bayern-vadászok harcaként harangozzák be az idény első "címmérkőzését" Németországban, a Ligakupa döntőjében ugyanis két, talán még a bajnoki címre is esélyesnek tartott együttes, a VfB Stuttgart és a Schalke küzd meg a tízkilós trófeáért, valamint az 1.8 millió eurós győzelmi prémiumért.
Mindkét gárda jelentős erősítéseket hajtott végre az átigazolási időszakban (a teljesség igénye nélkül: Grönkjaer, Tomasson és Hitzlsperger, illetve Kuranyi, Fabian Ernst és Larsen érkezett), mindegyik minimum a nemzetközi kupaszereplésre hajt - és szeretne némi hátszelet kapni a bajnoki rajt előtt. "Ha sikerrel a hátunk mögött kezdhetjük az idényt, jó hatással lehet ránk" - mondta például Ralf Rangnick, a Schalke trénere, aki korábban edzőként és játékosként is megfordult a VfB-nél.

Azonban elsősorban nem az ő, hanem Marcelo Bordon és Kevin Kuranyi számára lesz furcsa a találkozó, hiszen a védelmi főnök tavaly, a német válogatott támadója pedig az idén nyáron cserélte fel a Stuttgart mezét a Schalkééra. Kuranyi, aki "csak" győzelmet ígért egykori csapata ellen, a Siegen elleni, hét végi edzőmeccsen mindenesetre már igazolta, nincs rossz formában, a másodosztály újoncának egyszer azért beköszönt.

A Stuttgartnak nem jutott sikerélmény, a "svábok" villámtornán a Young Boystól (0-3) és az Udinesétől (0-1) is kikaptak, de Giovanni Trapattoni mester nem győzte hangsúlyozni, kedden kell majd jól játszani, elvégre "egy döntőt mindig meg akar nyerni az ember".

Ha a Stuttgart elhódítaná a trófeát, Trapattoninak a vele bajnokságot és kupát is nyerő Bayern München után a második német csapattal is sikerülne valamilyen német sorozaban az élen végeznie.

Német Ligakupa, döntő
VFB STUTTGART-SCHALKE
Lipcse, 20.30 (tv: Sport1, élő)
V: Wagner
A várható kezdőcsapatok:
VFB STUTTGART: Hildebrand - Hinkel, Meira, Babbel, Magnin - Gentner, Soldo, Hitzlsperger - Grönkjaer, Cacau - Tomasson
SCHALKE: Rost - Hamit Altintop, Bordon, Krsztajics, Kobiasvili - Poulsen - F. Ernst, Bajramovics - Lincoln - Sand, Kuranyi
Legfrissebb hírek

Hivatalos: a Tisza megszüntetné a TAO-t

Egyéb egyéni
1 perce

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
5 perce

Niké Liga: DAC–Slovan Bratislava

Minden más foci
23 perce

Női kézilabda BL: Győri Audi ETO–Buducsnoszt Podgorica

Kézilabda
26 perce

A NEKA legyőzte a Kozármislenyt a női kézi NB I kiesési rangadóján

Kézilabda
30 perce

Ryde és Toublanc is remekelt, a DVSC bejutott a női kézi BL rájátszásába

Kézilabda
33 perce

Vitális Milán: Nagyon bosszant a kihagyott tizenegyes

Labdarúgó NB I
36 perce

Wolfsburgban is nyert, sorozatban öt sikernél jár a Dortmund

Német labdarúgás
41 perce
Ezek is érdekelhetik