Vereckei vb-érmet akar

- Jobb lenne, ha ezt a sorozatot az olimpiáról tudnám felmutatni - magyarázza Vereckei, amikor gratulálunk teljesítményéhez. - Persze most nehogy azt higgyék, hogy semmibe veszem ezeket az Európa-bajnoki címeket. Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy ismét én szereztem meg az aranyat.
- Ha szóba kerül a neve a parton, általában mindenki azonnal a profizmusáról kezd el beszélni. Árulja el, hogyan képes évről évre megújulni?
- Szerencsére ez eleve a véremben van. Sohasem hagytam magamat elkényelmesedni, minden évben új ingereket keresek, és ez nagyban segíti a felkészülésemet.

- Sokan vannak úgy, és ez olykor a magyar válogatott tagjaira is érvényes, hogy már attól megnyugszanak, ha kvalifikálják magukat a világversenyekre, amelyeken azonban, ahogy esik, úgy puffan alapon versenyeznek.
- Azt hiszem, én már bebizonyítottam, hogy ez rám nem érvényes. Nem tudok megelégedni csak egy éremmel vagy egy döntős szerepléssel. Persze az is lényeges, hogy szerencsés típus vagyok, hiszen 2000-ben és 2002-ben is úgy nyertem meg a döntőt, hogy az elő- és középfutamok során csak vergődtem. Most a harmadik idővel kerültem be a fináléba, de tudtam, hogy ennél többre vagyok képes, hiszen olyan jó formában versenyeztem, hogy az előcsatározások során egyetlenegyszer sem volt szükségem iramváltásra. A döntőben az utolsó százötven méteren robbantottam, szóval azt kell mondanom: minden tudatosan, megtervezetten zajlott ezen a hétvégén.

- Gondolom, azért a négyes szereplését nem így tervezte…
- Egyáltalán nem, és csak mi tehetünk arról, hogy mindez így sikerült. Hogy mi miatt? Itt is elmondhatnám, hogy szemlélet- és hozzáállásbeli különbségek voltak a csapaton belül, de felesleges ezt ragozni. Ugyanaz a helyzet állt elő, mint a 2000-es sydneyi olimpia után, amikor a milánói Európa-bajnokságon csak ötödikek lettünk. A poznani teljesítményünk, azt hiszem, minden idők leggyengébb magyar szereplése ebben a számban.
- Ahogy hallottam, ezt szóvá is tette a döntő után.
- Miért tartottam volna magamban a véleményemet? Bánt, hogy ennyire amatőrök voltunk, és most takarózhatnánk azzal, csak az első válogató teljesítményei után bólintott rá a kapitány arra, hogy az athéni összeállításban induljunk, és kevés időnk volt felkészülni… De ez elég rossz magyarázat volna, hiszen senki sem akadályozott bennünket abban, hogy a tavasztól heti egy-két négyesedzést tartsunk.

- Már bánja, hogy a négyes helyett nem ezer egyesben indult?
- Inkább azt bánom, hogy nem erőltettem a kapitánynál a duplázás lehetőségét, hiszen a poznani döntő időeredményei alapján aranyesélyes lehettem volna ezer méteren is. Ráadásul úgy vélem, hogy az egyes indulásom nem vont volna le semmit a négyes teljesítményéből. Főként úgy, hogy az előzetesen kiírt hétperces indítások helyett tíz perc volt az ezres döntők közötti időkülönbség, vagyis még több idő jutott volna a regenerálódásra. De késő bánat! Most, hogy sikerült megvédenem az Európa-bajnoki címemet ötszáz méteren, már a következő versenyre, a zágrábi világbajnokságra hangolom magam. Legutóbb négy évvel ezelőtt, Poznanban világbajnok voltam ötszáz méteren. Ezúttal kemény feladat előtt állok, és örülnék neki, ha a dobogón végeznék…
És Vereckei már taglalja is az esélyeket: hogy az egész évben kiváló formában versenyző olimpiai címvédő Van Koeverden "kipukkadhat" az év végére; hogy az internet szerint a világbajnok ausztrál Baggaley, aki jelenleg a svájci Alpokban edz, ujjtöréssel evezte végig az idény nagy részét; hogy az új-zélandi Ben Fouhy saját bevallása szerint az idén is inkább 1000 méteren lehet eredményes…

Vereckei tehát rajta tartja a kezét a sportág ütőerén.
Nem is várhatunk tőle mást.
Hisz ő igazi profi.