Elmosta az eső a napot

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2005.08.05. 00:45
Címkék
Törölték a Red Bull Romaniacs-rali tegnapi szakaszát a szervezők, mert bár ez a viadal alapvetően az extrémségéről híres, azt már a versenyzők sem értékelték különösebben, hogy a szakadó esőben villámok csapkodtak körülöttük.
Az özönvízszerű esőzésben beáztak a műholdas navigációs rendszerek, és bár a mezőny rendben elrajtolt, körülbelül 30 kilométer megtétele után a motorosok úgy döntöttek, nem folytatják. Először a Dakar-címvédő, Cyril Despres állt meg, utóbb pedig a többiek is csatlakoztak hozzá.De térjünk vissza kicsit a szerdai napra, amelynek pontos eredményeit lapzártánk után hozták nyilvánosságra. Pedig ezek magyar szempontból nagyon is érdekesek, hiszen a vírusfertőzésből felépülő Varga Ákos annyira összekapta magát, hogy a legjobb időeredménnyel ért célba. Bár az összetettbeli helyezésén ez az egy nap kihagyás (26 óra büntetés) miatt nem sokat javított, presztízsszempontból mindenképp nagy jelentősége volt.Kátai Péter szerdán a tizedik pozícióban ért célba, míg a csapatversenybe nevező Nagy Péter, Dési János duó a harmadik lett. Az utóbbi eredmény azért is dicséretes, mert az utolsó kilométereket Nagy törött csuklóval teljesítette.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
1 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
2 órája