Vb-csapatot hirdetnek

B. Á., CS. B.B. Á., CS. B.
2005.08.05. 00:26
Címkék
A hét végén Szilvásváradon rendezik meg a 31. Magyar Hajtó Derbyt, amelyre három kategóriában közel 60 indulót regisztráltak a rendezők az előzetes nevezések alapján. Mivel a szeptemberi világbajnokságra készülő kettesfogathajtóknak ez lesz egyben az utolsó vb-válogatója, mindenki, aki aspirál a salzburgi keretbe kerülésre - az idén országonként már négyen indulhatnak -, ott lesz a rajtnál.
Az eddigi két válogató, a vecsési és a kecskeméti ob-forduló alapján egyelőre a hatszoros világbajnok Lázár Vilmos vezeti a pontversenyt, de az élbolyba tartozik még a kétszeres egyéni vb-bronzérmes és csapatvilágbajnok Nyúl Zoltán, a tavalyi világranglista-vezető Selyben Zsolt, valamint Nagy Sándor és Hódi Károly is. Azt, hogy ki hajthat végül a szeptember 9. és 11. közötti világversenyen - ahová a csapat címvédőként utazik -, Szilvásvárad után hirdeti ki Fintha Gábor szövetségi kapitány. A négyes fogatosok számára ellenben azért lesz fontos ez a megméretés, mert az aacheni viadal előtti utolsó próbatételnek számít. Márpedig tavaly ezen a rangos versenyen győzni tudott a Lázár Zoltán, Dobrovitz József, Kecskeméti László összeállítású hármas, amely utána a kecskeméti vb-n is aranyérmes lett csapatban. S noha Kecskeméti jelenleg fogat nélkül áll - egy hónapja lovainak tulajdonosával közös megegyezéssel szerződést bontottak -, megvan az utóda a fogatát átvevő Váczi István személyében, aki legutóbb Bredában bizonyított.Persze nem csak a trió számára fontos a derby, hiszen a királykategória képviselői közül ott lesz Szilvásváradon az 1984-es egyéni és csapatvilágbajnok bugaci Juhász László, vagy az egykori hajtókirály, Bárdos György fia, Attila is, aki a kecskeméti állomáson harmadikként zárt.A program a hagyományoknak megfelelően ma a díjhajtással indul, majd szombaton következik a maraton-, vasárnap pedig az akadályhajtás.
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája