Motokrossz: Németh kórházba került

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2005.08.07. 22:44
Címkék
Bár szombaton este már nagyon rosszul érezte magát, Németh Kornél bízott benne, hogy rajthoz tud állni a Cseh Nagydíjon. A legutóbbi két viadalon nem indulhatott, sorozatban a harmadikat már semmiképpen sem akarta kihagyni. De nem rajta múlt&
Az éjszaka folyamán egyre rosszabbul lett, így már korán reggel lemondta a viadalt. Az úton hazafelé azonban még súlyosabbá vált a motoros állapota, úgyhogy kórházba kellett szállítani."Valószínűleg nem gyógyultam meg teljesen a tüszős mandulagyulladásomból, és visszaestem. A lázam magas, alig bírok járni, nyelni és lélegezni. A kórházból szerencsére hazaengedtek, de otthon hosszú gyógyulás vár rám." - mondta letörten Németh Kornél.A magyarral ellentétben Kevin Strijbos, Christophe Pourcel és Antonio Cairoli vidáman hagyta el a Cseh Nagydíjat. A 17 éves Pourcel pályafutása első futamgyőzelmét aratta; Cairoli - akinek öt nagydíjjal ezelőtt még 31 pontos hátránya volt - gyakorlatilag befogta az MX2 éllovasát, Andrew McFarlane-t; a korábban betegségek, sérülések és műtétek miatt hét nagydíjat kihagyó Strijbos pedig az idén először nyert az MX1-ben. Utóbbi kategóriában eldőlt, hogy csak Stefan Everts és Joshua Coppins között dőlhet el a vb-cím sorsa.Cseh Nagydíj, a vb 13. fordulója, Loket
MX2. 1. verseny: 1. Cairoli (olasz, Yamaha), 2. De Reuver (holland, KTM), 3. Nunn (brit, KTM). 2. verseny: 1. Ch. Pourcel (francia, Kawasaki), 2. Cairoli, 3. Philippaerts (olasz, KTM). Az állás: 1. McFarlane (ausztrál, Yamaha) 452 pont, 2. Cairoli 451, 3. Chiodi (olasz, Yamaha) 402
MX1. 1. verseny: 1. Everts (belga, Yamaha), 2. Pichon (francia, Honda), 3. Coppins (új-zélandi, Honda). 2. verseny: 1. Strijbos (belga, Suzuki), 2. Coppins, 3. Townley (új-zélandi, KTM). Az állás: 1. Everts 539, 2. Coppins 500, 3. Townley 426, …19. Németh Kornél (magyar, Suzuki) 114
Következik (augusztus 21.): Német Nagydíj (Gaildorf)
Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: Ami történt, az megjósolhatatlan

Labdarúgó NB I
31 perce

A közösség ereje a fontos – ötvenéves Kovács Katalin

Képes Sport
52 perce

Szombati sportműsor: ETO–Újpest, Liverpool–West Ham, Dortmund–Bayern

Minden más foci
8 órája

Toon Raemaekers: A Braga ellen is összejöhet a bravúr!; Összejött a magyaros párharc a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében

E-újság
8 órája

„Enbéhárom”: játsszuk le magyarul – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB II
8 órája

Szobo vs Salla – Bodnár Zalán jegyzete

Bajnokok Ligája
8 órája

Női vízilabda ob I: egygólos UVSE-siker az Eger ellen

Vízilabda
8 órája

A hajrában jöttek a gólok, még reménykedhet a bennmaradásban a Levante

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik