Korsós György: Mindig bennünk van egy nagy eredmény

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2005.08.11. 14:12
Címkék
Szerdán is volt magyar résztvevője a Bajnokok Ligája-selejtezőinek, ugyanis a Korsós Györgyöt és Garics Györgyöt foglalkoztató Rapid Wien a Lokomotiv Moszkva ellen vette fel a harcot, hogy bejusson a BL csoportkörébe. Az 1-1-es eredmény még nem döntött el semmit, ám nagyon nehéz dolga lesz a bécsieknek, ha tovább akarnak jutni.
A magyar válogatott középpályása, a 29 éves Korsós György egy éve szerződött át a Sturm Graztól a Rapidhoz, és már első évében alapemberré vált, mi több, a bajnoki címet is bezsebelhette csapatával.

- Azt már a sorsoláskor tudtuk, hogy nagyon erős ellenfelet kaptunk - válaszolta a Nemzeti Sport Online érdeklődésére Korsós -, ezt alátámasztja az is, hogy a Lokomotiv Moszkva a hétvégén vesztett először az idei orosz bajnokságban (a 19. fordulóban a Rubin Kazan győzte le őket 3-1-re - a szerk.), fölényesen vezetik a pontvadászatot.

- Belülről is nagyon erősnek tűntek?
- Igen, hátul rendkívül biztonságosan védekeznek, emellett pedig remek kontrákat vezettek. Nagyon jó fizikai állapotban vannak és a játékosaik egyénileg is nagyon képzettek.

Korsós György a Bajnokok Ligájában is szeretne bizonyítani a Rapiddal
Korsós György a Bajnokok Ligájában is szeretne bizonyítani a Rapiddal
Korsós György a Bajnokok Ligájában is szeretne bizonyítani a Rapiddal
- De ennek ellenére azért nem mondtak le a továbbjutásról?
- Természetesen nem, továbbra is 50-50 százalék esélyt adok a két csapatnak, bár az itthon bekapott gól nagyon kellemetlen, egy idegenben lőtt gól aranyat, vagy stílszerűen továbbjutást érhet. Itt vagyunk a Bajnokok Ligájának a kapujában, be is kell lépnünk rajta. A csapatunkban mindig benne van egy nagy eredmény lehetősége, remélem, ezt most is bebizonyítjuk.

- Ön a második szezonját kezdte a Rapidban, előtte azonban hosszú ideig a Sturm Graz csapatát erősítette. Megérte váltani?
- Igen, hiszen azért jöttem Bécsbe, hogy bajnoki címet nyerjek, ez sajnos a Sturmmal egyszer sem sikerült.

- Már hosszabb ideje Ausztriában játszik, nem vágyik máshová?
- Már a hetedik szezonomat kezdtem az osztrák élvonalban, Magyarországon nem játszottam ennyit. Még nem tudom, hogy mit hoz a jövő. 2006 nyarán lejár a szerződésem, több tényezőtől függ a hosszabbítás: megnyerjük-e ismét a bajnokságot, szerepelünk-e a Bajnokok Ligájában, valamint, hogy a válogatottban számolnak-e velem.

- Jó, hogy említette a válogatottságot, idén hosszú idő után kapott újra meghívót a nemzeti tizenegybe, ám az argentinok elleni válogatott meccsre már nem hívták meg. Mi ennek az oka?
- Nagyon szerettem volna játszani a dél-amerikaiak ellen, mindig nagyon várom a meghívót. Három és fél év évig nem hívtak egyáltalán, utána a walesiek ellen kerültem vissza, és játszhattam a bolgárok elleni vb-selejtezőn is, remélem, továbbra sem felejtenek el.
Legfrissebb hírek

Kozák Luca ötödik lett 100 gáton, Klekner Hanga döntőbe jutott rúdugrásban

Atlétika
4 perce

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
14 perce

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
15 perce

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak az Olympiakosz

Bajnokok Ligája
26 perce

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
33 perce

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
1 órája

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
1 órája

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
1 órája