Tarolt az Antoni, Dégi pár

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
2005.08.17. 21:20
Címkék
A 29 férfi és 11 női páros közül ismét kiemelkedett néhány egység a Nivea Nyugat-kör negyedik, utolsó fordulójában Balatonbogláron. A nők mezőnyében az Antoni Krisztina, Dégi Barbara duó győzött, amely így három arany-, és egy ezüstéremmel zárta a körversenyt, és persze ők a hétvégi Kelet-Nyugat Strandröplabda Döntő (augusztus 20-21., Vonyarcvashegy) elsőszámú esélyesei.
Antoniék ugyan egy súlyos vereséggel kezdték a tornát, később azonban javítottak, és meg sem álltak a döntőig. A finálét azzal a Gudmann Csilla, Kovács Barbara kettőssel játszották, amely augusztus 24-27. között részt vesz a moszkvai strandröplabda Eb-n. A látottak alapján legyen elég annyi: Dégiéknek is lenne keresnivalójuk az orosz fővárosban…A férfiak döntője felejthetetlen küzdelmet, remek játékot hozott. Mindkét csapat erőn felül teljesített, s végül csak a szerencse döntött a Horváth Balázs, Talabér Krisztián duó javára, hiszen a döntő szettben mindig őket segítette a háló, Szauter Péter és Németh Szabolcs semmit sem tehetett a mindannyiszor szerencsésen bepottyanó labda ellen.Nivea Nyugat-kör, 4. forduló
Férfiak. Döntő: Horváth, Talabér-Németh, Szauter 2:1 (-17, 19, 13). A végeredmény: 1. Horváth, Talabér 20 pont, 2. Németh, Szauter 12, 3. Honti, Vocskó 12. Összetett végeredmény. Csapat: 1. Takács G., Takács L. 40, 2. Honti, Vocskó 37, 3. Horváth, Talabér 32. Egyéni: 1. Honti 40, 2. Takács G. 40, 3. Takács L. 40

Nők. Döntő: Antoni, Dégi-Gudmann, Kovács 25:19. Végeredmény: 1. Antoni, Dégi 20, 2. Gudmann, Kovács 15, 3. Szűcs, Zöld 12. Összetett végeredmény. Csapat: 1. Antoni, Dégi 75, 2. Nyári, Pethő 32, 3. Gudmann, Kovács 23. Egyéni: 1. Antoni 75, 2. Dégi 75, 3. Nyári 36
Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
10 perce

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
21 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
23 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
31 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
36 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
38 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
50 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
54 perce