Ferjan a maximumon

BOROS NORBERTBOROS NORBERT
2005.08.21. 23:30
Címkék
Immár 31. alkalommal rendezték meg a Debrecen Nagydíjat, amely az idén is tömegeket vonzott a cívisvárosi Gázvezeték utcai stadionba. A salakaréna közönsége azt láthatta, hogy a magyar viadalokon szinte verhetetlen Matej Ferjan most is egyeduralkodó volt.
Az elmúlt két esztendő magyar bajnoka egyetlen futamában sem talált legyőzőre, így maximális pontszámmal hódította el a győzelmet. A második helyet az a Magosi Norbert szerezte meg, aki az idényben most nyújtotta a legjobb teljesítményét, így teljesen megérdemelten állhatott fel a dobogóra. A harmadik hely sorsát különfutam döntötte el, a lengyelek párviadalát Kuciapa nyerte Linette előtt. A honi bajnoki pontvadászat éllovasa, Tihanyi Sándor többek között egy motorhiba miatt "csak" tíz pontig jutott, s így a hatodik helyen végtett. Ez azért volt fájó a debreceni vaspapucsos számára, mert csak a legjobb öt pilóta küzdhetett meg a Volán-kupáért kiírt extra futamban. Óriási meglepetésre a legjobbak csatájában Ferjan csak a negyedik helyen zárt, a kupát és így a százezer forintot Kuciapa vihette haza.Debrecen Nagydíj, nemzetközi verseny
A végeredmény: 1. Matej Ferjan (magyar) 15, 2. Magosi (magyar) 13, 3. Kuciapa (lengyel) 12+3, 4. Linette (lengyel) 12+2, 5. Wilk (lengyel) 11, 6. Tihanyi (magyar) 10
Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
48 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája