Karacs Attila taglózott

K. T.K. T.
2005.08.21. 00:02
Címkék
A francia Patrice Quarteron a K-1 Magyar Nagydíjon mindössze három percet töltött a debreceni Főnix-csarnok szorítójában állva és legalább ugyanannyit fekve. De menjünk sorjában! A színes bőrű óriás a selejtezőben néhány másodperc alatt megsemmisítette ellenfelét, Kis Sándort.
A közönség nem kis bánatára az elődöntők sérülések miatt elmaradtak - a debreceniek házi rangadóján a Nagy Tibor ellen egy hat esztendővel ezelőtti vereségért visszavágó Zilai Sándor sem folytathatta a küzdelmeket egyensúlyzavarok miatt -, így az első benyomásra félelmetesnek tetsző gall máris a döntőben kakaskodhatott. A másik ágról a fináléba jutó Karacs Attila sem izzadt meg nagyon az első meccsén, miután ő is a nyitó menetben ért el K. O.-t Varga Balázs ellenében, ám ezzel együtt kevesen fogadtak volna a 23 éves magyar fiú végső sikerére. A gigászok ütközete a küzdősportok szerelmeseinek ínyenceit is kielégíthette, hiszen ritkán látható adok-kapok zajlott a szoritóban. A franciát láthatóan meglepte Karacs bátor harcmodora, aztán meg túlzottan is megnyugodott, amikor a ringbíró rászámolt ellenfelére. Az "Attila, a magyar" becenévre hallgató fiú viszont újítani tudott, és egy hatalmas erejű ökölcsapással letaglózta Quarteront, aki hosszú ideig mozdulatlanul feküdt a padlón, miközben az egész meccset állva végigtomboló mintegy hatezres publikum a győztest ünnepelte.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
6 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
6 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
6 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
7 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
7 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
7 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
7 órája