Világsztárok Kazincbarcikán

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
2005.08.25. 23:50
Címkék
Kellemes meglepetéssel szolgált Demeter György, a Kazincbarcika edzője. Azt persze sejteni lehetett, hogy a Törökországból hazatért tréner munkába állása új időszámítás kezdetét jelenti a borsodi gárdánál, de ekkora dobásra egyelőre kevesen számítottak.
"Szeptember elsejétől harmadikáig a Vegyész-kupa nemzetközi felkészülési torna keretében európai élcsapatokat látunk vendégül. Itt lesz a török Izmir, eljön a román kupagyőztes Ploiesti, amelyben argentin válogatottak is szerepelnek, valamint a szintén romániai Nagybánya. A legkiemelkedőbb vendégünk a Bajnokok Ligájában induló osztrák HotVolley Wien lesz, a bécsi együttest erősíti a magyar válogatott feladója, Koch Róbert is. A tornán részt vesz még az átalakuló, megfiatalodó Kecskemét együttese és természetesen a Vegyész is." Fantasztikus lista, semmi kétség, ilyen rangos mezőny felkészülési tornán legutóbb Kaposvárott gyűlt össze néhány éve. A somogyiaknak akkoriban egy bizonyos Demeter volt az edzőjük… A felkészülés nem csak csillogásból áll, sőt. Ezekben a napokban az izzadságszagú alapozásé a főszerep. "Augusztus elsejétől napi két edzéssel készülünk. Öt új tagja van a keretünknek, Mihail Nebotov az orosz első osztályból tért vissza a csapathoz tíz esztendő után, Gelencsér Balázs és Pampuch Csaba Kaposvárról, két fiatal játékos a juniorcsapatunktól érkezett. Három napig a cseh Ostravával edzettünk és játszottunk meccseket, mindháromszor kikaptunk"- nyilatkozta Demeter György.
Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
12 perce

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
22 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
25 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
33 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
38 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
39 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
52 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
56 perce