Czenkár első sikere

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.08.27. 22:10
Címkék
Az eső elmaradt a Hungaroringen, izgalmas csaták azonban voltak szép számmal. Az Astra-kupában a bátraké volt a szerencse: csihi-puhi, adok-kapok, a végén az élről induló Kiss Norbert defektet kapott, és ki kellett állnia a boxba. Ezután az élen Farkas László és Molnár Zoltán ütközött, úgyhogy megnyílt az út Czenkár Béla előtt, aki pályafutása első sikerét aratta. A Clio-kupában Czollner Gyula és Gál Szabolcs a harmadik körben ütközött, a NASCAR-ban is vitézkedő Makai György győzött, és növelte előnyét az összetettben.A kis túraautók között Kavecz István rajt-cél győzelmet aratott, míg a formulaautók futama Michael Herck sikerét hozta - a belga versenyző most tanulta a pályát. A nagy túraautók között a két DTM-Mercedes a végén páros befutóval is több mint fél percet adtak Rácz Istvánnak. A csehek mögött Rácz és Bódis Kálmán között alakult ki párviadal, amelyet előbbi pilóta nyert meg, az ob-értékelésben viszont Bódisé lett a győztest illető trófea.Material Center-kupa, az ob 9. futama, Hungaroring. Mobil 1 Opel Astra Classic-kupa:
1. Czenkár Béla (JB Motorsport) 34:03.096, 2. Molnár (JB Motorsport) 0.223 mp hátrány, 3. Brachna D. (JB Motorsport) 1.344 mp h. Shell V-Power Racing Renault Clio-kupa: 1. Makai György (Zengő MSE) 32:14.691, 2. Gál Szabolcs (Servo MSE) 2.238 mp h., 3. Czollner (Zengő MSE) 2.782 mp h. Túraautók.
A-csoport: 1. Kavecz István (BMW Team Hungary, BMW M3) 29:17.395, 2. Kiss E. (Top Speed Racing, BMW M3) 33.722 mp h., 3. Leffler (Leffler SE, Renault Megane) 37.52 mp h. N-csoport: 1. Hernádi László (Főnix Motorsport, BMW M3) 31:08.845, 2. Gáspár (Mogul Autósport, Honda Civic) 1 k. h., 3. Víg (Gáspár Racing, Honda Integra) 1 k. h.. Wankel-csoport: 1. Kesjár János (VS Motorsport) 31:11.982, 2. Assenbrenner (VS Motorsport) 1 k. h., 3. Hegyes (VS Motorsport) 1 k. h. H/F csoport: 1. Antonin Charouz (cseh, Mercedes M3000) 27:15.406, 2. Janis (cseh, Mercedes M3000) 0.233 mp h. 3. Rácz (Machanek Racing, Porsche 996 GT3) 31.375 mp h. Formulaautók: 1. Michael Herck (belga, Jama Investments, Dallara F305) 24:19.485, 2. Nissany (Szász Racing, WCL Nissan) 55.088 mp h. 3. Pödör (Patkó Autó-Motorsport, Formula-Renault) 1 k. h.
Legfrissebb hírek

Videó: ezért lehetett szüksége Mbappénak védelemre a lefújás után

Foci vb 2026
10 perce

A három bajnoki címet szerző Takács Zsombort addig tartaná meg az MBH, amíg tudja

Kerékpár
21 perce

Gyémánt Liga: Jefferson-Wodden hajszállal Richardsson előtt női 100 méteren

Atlétika
32 perce

Varga Zsolt: Örülök, hogy egy nehezebb meccset játszottunk

Vízilabda
1 órája

Vb 2026: Hervé Renard már nem a tunéziaiak szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

„Mexikó labdás játéka az elmúlt tíz év legjobbja volt” – jöhetnek az angolok

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: csak alattomossággal nem lehet negyeddöntőbe jutni – vb-kibeszélő, 24. nap

Foci vb 2026
1 órája

Jó reggelt, jó szurkolást – újabb két meccs a napi programban

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik