Izsákon döntenek az aranyérmekről

B. Á., CS. B.B. Á., CS. B.
2005.09.23. 00:29
Címkék
Végéhez érkezett a fogathajtók ob-sorozata, a hét végén Izsákon valamennyi kategóriában a bajnoki cím sorsa a tét. A hagyományoknak megfelelően a háromnapos program a díjhajtással kezdődik, amelyet a maraton- és az akadályhajtás követ. A Sárfehér Napok rendezvénysorozatában helyet kapó eseményen a teljes hazai élmezőny rajthoz áll, így a szeptember elején Salzburgban ezüstérmet szerző kettesfogathajtó-csapat tagjai: Hódi Károly, Lázár Vilmos és Selyben Zsolt is. Ebben a mezőnyben egyébként a hatszoros világbajnok Lázár fivér, Vilmos a legesélyesebb a bajnoki cím megszerzésére, az érmeken pedig Selyben és Hódi osztozhat. A négyeseknél a vecsési Dobrovitz József és a szilvásváradi színekben induló Lázár Zoltán között dőlhet el az aranyérem sorsa, míg csapatban a két világbajnokkal felálló Pest megyeieknek áll a zászló. Az egyes fogatoknál Gáspár Zoltán és ifjabb Taczman Elek párviadala érdemel említést, míg a harmadik helyre Fábián Sándor, illetve Tóth Imre pályázik.
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
2 órája