Nagyon nagyok nélkül

KIRIPOLSZKY TAMÁSKIRIPOLSZKY TAMÁS
2005.09.28. 04:10
Címkék
A Vadkakasok keddi, kora délutáni sajtótájékoztatóján Takács László elnök még azt mondta, hogy Szendrei József visszatér Debrecenbe, ha e hét végéig nem talál külföldi csapatot magának. Nos, talált: az erőcsatár a svájci Fribourghoz igazolt. A pályán magát vele azonos poszton otthon érző Lóránt Péter jelenleg a belga Antwerpennél van próbajátékon, és ő is kilátásba helyezte, hogy elfogadja a hajdúságiak újabb ajánlatát, de csak akkor, ha novemberig nem kap külhoni szerződést.

Mindeközben a bajnoki címre aspiráló gárda szerb szakvezetője, Rajko Toroman leszögezte: még egy középjátékosra mindenképpen szüksége van, ezért meghívták próbajátékra a 210 centis szlovén Smiljan Pavicot, az Olimpija Ljubljana európai ligákban edződött játékosát. Vele együtt már hat idegenlégiósuk lenne a debrecenieknek, ezért nagyon bíznak abban, hogy Szejo Bukva néhány hónapon belül megkapja a magyar állampolgárságot.

A Vadkakasok csapata a hét végén a szolnoki felkészülési tornán vesz részt, majd október hetedikétől megrendezik Debrecenben a hagyományos PannonPipe-kupát, amelyre a bosnyák Igokeát, a cseh Mlekarna Kunint, valamint az osztrák BK Klosterneuburgot hívták meg. A rendezvény teljes bevételét - a főszponzor által megtoldott öszszeggel - a székelyföldi árvíz károsultjainak megsegítésére ajánlják fel. A napi belépő ára 500 forint lesz, de a diákok és a nyugdíjasok ingyen tekinthetik meg az összecsapásokat, viszont ők is vásárolhatnak három napra szóló bérletet 2500 forintért, ezzel nem csupán a határainkon túl élő magyarokat támogathatják, hanem részt vehetnek egy sorsoláson is, amelyen erdélyi utat lehet nyerni.

Még egy fontos hír: Takács László elmondta, írásban is előterjesztik a ligánál korábbi felvetésüket, hogy a hazai bajnokikon - az európai gyakorlatnak megfelelően - 12 játékost lehessen nevezni egy-egy mérkőzésre. Javasolják, hogy a plusz két ember csak 25. életévét be nem töltő honi kosaras lehessen, ami szerintük a magyar kosárlabda érdekeit szolgálná, és jó hatással lenne az utánpótlás fejlődésére is.
Legfrissebb hírek

Harry Kane triplázott, hat év után újra kupagyőztes a Bayern München

Német labdarúgás
11 perce

F1, Kanadai Nagydíj, időmérő

F1
26 perce

Vízilabda: Mészáros hatot vágott, az OSC fordított és nyert az Eger ellen

Vízilabda
46 perce

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített az Atomerőmű a bronzcsatában, kiesett a ZTE

Kosárlabda
1 órája

Majoross Gergely: A második harmad nem tetszett, fejben sem, ahogy kezeltük a problémáinkat

Jégkorong
1 órája

Sárpátki Tamás: A jégen azért ezt nehéz élvezni, főleg amikor másfél-két percekre beszorítanak egy-egy sort

Jégkorong
1 órája

Vancsa Zalán góljával dőlt el: feljutott a belga élvonalba a Lommel

Légiósok
1 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik